Nagy Ádám: Nem szeretnénk lerombolni egy hét alatt, amit eddig felépítettünk

2021. szeptember 7. – 14:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott kapitánya, Marco Rossi szerint nem szabad lebecsülniük Andorrát a szerda esti világbajnoki selejtezőn, különösen a jelenlegi helyzetben, két rosszul sikerült mérkőzés után.

A szakvezető szerint a legfontosabb a győzelem, de jó teljesítményt is nyújtanának, és ha ez több góllal is párosul, azt pluszként fogja fel. Az elmúlt két napban nem a megszokott rutin szerint dolgoztak, hanem a stáb sokat beszélgetett a futballistákkal, hogy gyorsabban dolgozzák fel a vereségeket. Rossi jóval támadóbb szellemű csapatot küld pályára szerda este, két támadóval kezd a válogatott, de a türelem is fontos lesz, mert Andorra várhatóan mélyen visszaáll védekezni.

„Anglia ellen lehetett számítani a kudarcra, az Albánia elleni vereség sok kívánnivalót hagyott maga után, de a vereségekből sokkal többet lehet tanulni, mint a győzelmekből” – állapította meg Rossi.

Nagy Ádám, a Pisa középpályása elmondta, dühösek voltak magukra a vasárnapi, Albániában elszenvedett vereség után, társaival együtt levonták a következtetéseket, miért tudtak döntetlent játszani a franciákkal szemben, és miért nem sikerült most a két meccs egyikén sem. Andorra ellen meg kell mutatniuk, miért is szurkolt nekik egész Magyarország nyáron az Európa-bajnokság alatt.

„Nem szeretnénk lerombolni egy hét alatt azt, amit az elmúlt időszakban felépítettünk, és ami a szurkolók növekvő szeretetével járt. Domináns, jó játékkal szeretnénk kiszolgálni a közönséget és saját magukat, meg kell mutatnunk, hogy vissza tudunk találni a helyes útra.”

Reméli, nem történik meg az, ami 2016-ban. Csak a győzelem elfogadható szerda este a Puskás Arénában (20.45), amellyel még versenyben maradnánk a pótselejtezőt érő második helyért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!