Kialudt az olimpiai láng, vége a tokiói paralimpiának

2021. szeptember 5. – 15:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiauldt az olimpiai láng Tokióban, helyi idő szerint vasárnap este véget ért a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye.

A múlt kedden kezdődött viadalon, melyen a menekültek csapatával együtt 163 küldöttség rekordnak számító 4403 – 2550 férfi és 1853 női – sportolója versenyzett 22 sportágban, 38 magyar vett részt.

A hazai küldöttség hét aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot szerzett, amivel a 18. lett az éremtáblázaton.

  • A kajakozó Kiss Péter Pál aranyérmet nyert K1 200 méteren;
  • Pap Bianka 200 méter vegyesen ezüstérmet, 100 méteres hátúszásban aranyérmet nyert, 400 méter gyorson is másodikként ért be;
  • Konkoly Zsófia 100 méteres pillangóúszásban lett első, 200 méter vegyesen második, 400 méter gyorsúszásban szintén második;
  • Ekler Luca aranyérmet szerzett távolugrásban;
  • Illés Fanni 100 méteres mellúszásban első helyen végzett;
  • Pálos Péter asztaliteniszben hozott el aranyat;
  • Veres Amarilla pedig párbajtőrben aranyérmes.
  • Osváth Richárd tőrben lett ezüstérmes;
  • a magyar női tőrcsapat (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka és Dani Gyöngyi) bronzérmet szerzett;
  • Dávid Krisztina 10 méteres légpisztolyban lett bronzérmes;
  • Szvitacs Alexa asztaliteniszben nyert bronzérmet;
  • A kajakozó Varga Katalin bronzérmet nyert K1 200 méteren.

Az Olimpiai Stadionban – ahogy korábban a versenyeket is – a koronavírus-járvány miatt üres lelátók előtt rendezték meg a záróünnepséget, mellyel a házigazdák a sportolók és a lebonyolítást segítők előtt kívántak tisztelegni. A magyar zászlót a távolugrásban paralimpiai bajnok és világcsúcstartó Ekler Luca hozta be a küzdőtérre.

Ekler Luca viszi a zászlót a záróünnepségen Tokióban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ekler Luca viszi a zászlót a záróünnepségen Tokióban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!