Tízezer dolláros büntetést kapott Opelka, mert túl nagy volt a szponzori felirat a táskáján

2021. szeptember 5. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Táskája miatt kapott büntetést a 22. helyen kiemelt Reilly Opelka a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon – írta az MTI. A hazaiak 211 centis kedvence szombaton három szettben legyőzte a harmadik fordulóban a georgiai Nikoloz Baszilasvilit, de az ezért járó 265 ezer dolláros pénzdíjából csak 255 ezret tarthat meg. Tízezret ugyanis azért kell fizetnie, mert rózsaszín táskáján túl nagy volt a szponzor – egy belga művészeti galéria – felirata.

Fotó: ELSA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Fotó: ELSA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

„A székbíró szólt, hogy le kellett volna méretnem a szöveget, de ezt túlzásnak éreztem” – méltatlankodott 24 éves játékos. „Nem az a dolgom, hogy méregessek, hanem az, hogy meccseket nyerjek. Ugyanakkor többen megúsztak már büntetést nagyobb logókkal is, szóval szerintem gondok lehetnek a jegyeladással” – tette hozzá. Opelkára a nyolcaddöntőben a dél-afrikai Lloyd Harris vár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!