Pozitív lett Räikkönen koronavírustesztje, Kubica versenyez a helyén a Holland GP-n

2021. szeptember 4. – 10:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Három napja, szeptember elsején írtuk meg, hogy a Holland Nagydíj előtt jelentette be Kimi Räikkönen, hogy az idény végén visszavonul, befejezi Forma–1-es pályafutását. Úgy tűnik, a Holland Nagydíjat is ki kell hagynia, mivel pozitív lett a koronavírustesztje, írja a Formula1.com.

Az Alfa Romeo finn pilótája helyett a csapat egyik tartalékpilótája, Robert Kubica fog a hétvégén versenyezni a Holland Nagydíjon. Kubica utolsó nagydíja Abu -dzabi volt 2019 -ben, ez a holland lesz a 98. rajtja és az első az Alfa Romeo versenyzőjeként.

A 41 éves Räikkönen a csapat szerint jól van, tünetei sincsenek. A FIA hivatalos közleményében is bejelentette, hogy a versenyző pozitív tesztje miatt ki kell hagynia a versenyt. Ahhoz, hogy újra versenyezhessen, negatív tesztre lesz szüksége, kérdés, hogy ez az olaszországi nagydíjra összejön-e.

„Bár még tart a szezon, szeretném megköszönni a családomnak, csapataimnak és a nagyszerű szurkolóimnak a támogatást. Az F1 számomra véget ér, de csomó minden van még az életben, amit szeretnék megtapasztalni és élvezni” – írta visszavonulásáról szóló közleményében korábban Räikkönen, amiben azt is elárulta, hogy még télen hozta meg a döntést.

A Jégembernek becézett 41 éves versenyző 2001-ben, a Saubernél (az Alfa Romeo elődje) kezdte F1-es pályafutását. 2002 és 2006 között a McLaren pilótája volt, 2007-ben a már Ferrarival lett világbajnok. Kétéves kihagyás után 2012-ben tért vissza az F1-be a Lotus versenyzőjeként. 2014-ben újra a Ferrarihoz igazolt, ahol öt évet töltött, Fernando Alonso és Sebastian Vettel csapattársa is volt. 2019-ben ment át jelenlegi csapatához, az Alfa Romeóhoz. Pályafutása során 344 F1-es futamon indult, ami rekordnak számít a sportágban. Összesen 21 győzelmet, 103 dobogós helyezést és 18 pole-pozíciót szerzett. Az idei szezonban mindössze 2 pontot szerzett eddig, amivel 17. helyen áll a világbajnokságban. A pletykák szerint a Mercedes pilótája, Valtteri Bottas érkezhet a helyére az Alfához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!