Koronavírusban meghalt az orosz jégkorong legendája

2021. augusztus 27. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvenhárom éves korában elhunyt Vlagyimir Sadrin, az orosz jégkorong-válogatott legendás alakja – jelentette az MTI.

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint a kétszeres olimpiai, ötszörös világbajnok csatár több betegséggel harcolt, és a koronavírus szövődményei miatt halt meg csütörtök este egy moszkvai kórházban.

Sadrin 1972-ben és 1976-ban nyert olimpiát, kilenc mérkőzésen 11-szer volt eredményes és adott 4 gólpasszt is (15 pont). Világbajnokságon 1970-ben, 1971-ben, 1973-ban, 1974-ben és 1975-ben aranyérmes volt, 1976-ban második, 1977-ben pedig harmadik lett. A vb-ken 62 összecsapáson 73 pontot (34 gól, 39 gólpassz) gyűjtött.

A Szpartak Moszkvával háromszor (1967, 1969, 1976) tudta megtörni a CSZKA Moszkva uralmát. Pályafutása utolsó négy idényét, 1983-ig Japánban töltötte, ott kétszer volt bajnok.
Visszavonulása után a Szpartaknál, illetve orosz korosztályos válogatottak mellett dolgozott.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!