Brazil arany az olimpiai focitornán, hosszabbításban verték a spanyolokat

2021. augusztus 7. – 16:38

frissítve

Brazil arany az olimpiai focitornán, hosszabbításban verték a spanyolokat
Malcom Filipe gólja a hosszabbításban, ezzel lett 2:1 a braziloknak. Fotó: Loic Venance / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

2016 után másodszor is olimpiai bajnok labdarúgásban Brazília: a sokszor körülményes játékot és sok színészkedést hozó, nem mindig közönségszórakoztató szombati döntőben hosszabbításban verték a sorozatban harmadik túlórás meccsüket játszó fáradt spanyolokat. Dani Alves 38 évesen lett olimpiai bajnok.

Régi fociközhely, hogy az olimpiai focitornának ebben a formában semmi értelme, és hát tényleg: az egy dolog, hogy más sportágakkal szemben csak az utánpótláskorúak játszhatnak három túlkoros mellett, de még közülük sincsenek mindig ott a legjobbak: az olimpiai torna nincs benne a hivatalos FIFA-naptárban, a kluboknak nem kell elengedniük a játékosaikat, ez a saját belátásukon múlik.

Így történt, hogy Tokióra a németek például képtelenek voltak összeszedni 22 épkézláb játékost, mert sorban mondtak nemet a meghívásra az érintettek – ki is pottyantak már a csoportban a 2020-as olimpiai tornán, de a franciák és az argentinok sem jártak jobban. Bejutott viszont a négy közé Dél-Afrika és Elefántcsontpart (az afrikaiak már máskor is nyertesei voltak az utánpótlás előtérbe kerülésének az olimpiákon), Ausztrália és Mexikó, Dél-Korea és Japán – nem feltétlenül ezekre a csapatokra kattint el őrült sebességgel a semleges néző más sporteseményekről vagy ébred fel az olimpiai fáradtságból.

A döntőbe végül azonban a két legnagyobb futballnemzet került be, mármint azok, akik másokhoz képest az olimpiára is a legnevesebb játékosállománnyal jöttek. Az olimpiai címvédő brazil csapatban ott volt a 38 éves túlkorosként is olimpiai részvételre vágyó Dani Alves – aki egyébként 44. trófeáját gyűjtötte be, amivel a legeredményesebb futballista – és az Everton támadója, Richarlison, utóbbi a németek ellen mesterhármast is szerzett. A spanyol keretben pedig hatan is ott voltak Az Eb-csapatból, mindenekelőtt a 18 éves Pedri, de Oyarzabal, Dani Olmo, a kapus Unai Simon, Eric Garcia és Pau Torres is. A sokszor körülményesen játszó spanyolok a rendes játékidőben mégis csak egyetlen meccset nyertek meg a tornán, a negyeddöntőben Elefántcsontpartot, az elődöntőben Japánt verték hosszabbításban. A brazilok Mexikó ellen jutottak be tizenegyesekkel a döntőbe.

Ami legnagyobb részében több színészkedést, passzolgatást és kivárásos játékot hozott, mint látványos focit, és egy újabb hosszabbítást, amire főleg a spanyolok ereje fogyott el. Pedig voltak szakaszai a mérkőzésnek, amikor a spanyolok feltámadtak: főleg a második félidő első felében, aminek akkor egyenlítés is lett a jutalma. A brazilok ugyanis az első játékrész hajrájában úgy is megszerezték a vezetést, hogy nem sokkal előtte Richarlison magasan fölé lőtt egy büntetőt, amit azután ítélték meg a VAR segítségével, hogy Unai Simón árnyékra jött ki, finoman letarolva a brazil Cunhát. A kihagyott tizenegyes után már mindenki a szünetet várta, amikor a ráadásban Antony visszakanalazott az ötös környékéről egy labdát, Cunha pedig ziccerben a kapu bal oldalába lőtt.

A második félidőben előbb Richarlison majdnem megduplázta a brazil előnyt (Unai Simón beleért, a labda a lécet találta el), majd jöttek a spanyolok percei, és egy óra játék után Oyarzabal látványos kapásgólt szerzett Soler jobboldali beadásából. Nem sokkal később Pau Torres szédelegve túlélt egy Cunha által kivitelezett véletlen fejberúgást (karatéban három pontot ért volna, kocsmában tömegverekedést), majd a hajrában még a spanyolok dönthették volna el a meccset, de Bryan Gil 20 méterről eleresztett lövése is csak a keresztlécet találta el. A hosszabbításban aztán egyre inkább megint a brazilok domináltak, és a 108. percben a csereként bejövő Malcon megelőzte Vallejót, egyedül mehetett kapura, és be is vágta a hosszúba. Innentől a fáradó spanyol csapatnak nem volt komoly esélye az egyenlítésre.

A brazil válogatott megvédte címét, és 2016 után másodszor nyerte meg az olimpiai bajnokságot. A legjobb olimpiai mérleggel labdarúgásban továbbra is Magyarország rendelkezik: az államszocialista időszakban nyert három arany, egy ezüst és bronzéremmel még mindig vezetjük az éremtáblát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!