Carl Lewis az amatőrökhöz hasonlította a döntőről lemaradó amerikai olimpiai váltócsapatot

2021. augusztus 5. – 11:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 4x100-as férfi csapat hatalmas meglepetésre nem jutott be a döntőbe, csak hatodikok lettek az elődöntős futamban. Az egykori kilencszeres olimpiai bajnok Carl Lewis szerint teljes lebőgés az eredmény.

Az amatőr sportolókhoz hasonlította az amerikai 4x100-as férfi váltó tokiói teljesítményét Carl Lewis kilencszeres olimpiai bajnok atléta, aki sprinterként és távolugróként is kiemelkedő eredményeket ért el. Az amerikai csapat hatalmas meglepetésre döntőbe sem jutott a számban, csupán hatodik lettek az elődöntős futamban, Németország és Ghána is megelőzte őket. Pedig a csapatban ott volt Fred Kerley és Ronnie Baker, akik 100 méteren döntősök voltak Tokióban, és a világelső Trayvon Bromell is. Azért is csalódás az amerikainak a kiesés, mert 2019-ben az Egyesült Államok volt a világbajnok ebben a számban.

Carl Lewis elsősorban az elrontott váltást kritizálta, úgy látta, nem volt igazi vezére a csapatnak. Twitter-bejegyzésében teljes lebőgésnek nevezte az eredményt, szerinte az amerikai csapat rosszabbul futott, mint az amatőrök. Az USA Today-nek úgy fogalmazott: az egész ország értük szurkolt, erre egy bohóc show-t adtak elő. Lewis egyébként tagja volt az 1984-es Los Angeles-i és az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmes váltónak.

Egy másik amerikai futólegenda, Michael Johnson is megszólalt a váltó ügyében; a négyszeres olimpiai bajnok sprinter cikinek és nevetségesnek nevezte az eredményt. „Ez nem űrtudomány, csak gyakorlás kérdése, hogy két teljes sebességgel futó ember egy 20 méteres zónán belül át tudja adni egymásnak a váltóbotot.” A váltó egyik tagja, a 100 méteren ezüstérmes Fred Kerly azt nyilatkozta, hogy nincs mentségük a kudarcra.

Az amerikai 4x100-as férfi váltó utoljára a 2000-es Sydney-i olimpián tudott aranyérmet nyerni, azóta egy ezüstérem a legjobb eredményük még a 2004-es athéni olimpiáról. A 2012-es londoni olimpián ugyan megint ezüstérmesek lettek, de később Tyson Gay doppingügye miatt kizárták őket.

Carl Lewis előszeretettel kritizál versenyzőket, néhány éve a távolugrókat találta meg. Az egykori kiválóság, aki távolugrásban két világbajnokságot és négy olimpiát nyert, a londoni olimpia után például nevetségesnek nevezte a számot, és azt mondta, hogy még ő is befért volna a döntőbe, akár egy tízéves gyereket is fel tudott volna készíteni rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!