Hosszú Katinka: Nem hagyhatom így abba

2021. július 28. – 05:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú Katinka Rióban a 400 vegyes mellett megnyerte a 200 vegyest is, most előbbi távon – még vasárnap – az ötödik lett, utóbbi távon, magyar idő szerint szerda hajnalban a hetedik helyen végzett. Kétszázon nem volt esélye arra, hogy megszorítsa az élen haladókat.

„Azért nem halt meg senki”

– mondta egy széles mosollyal, amikor a magyar újságírókhoz érkezett a háromszoros olimpiai bajnok úszó. Miután görcsösen úszott az elődöntőben, most megpróbálta lazábban, de nem jutott előrébb, két másodperccel volt gyengébb, mint az elődöntőben.

Kiemelte, hogy a győztes időt, a 2:08,52-t meg kellett volna tudnia úszni, keresi az okokat, miért nem sikerült.

„Tíz perccel ezelőtt jöttem ki a medencéből, tíz perccel ezelőtt még érmet akartam nyerni, nem tudok még részletes elemzést adni, sajnálom. Azt is sajnálom, hogy így történt. Az biztos, hogy nem használt az elmúlt egy év, ami kimaradt. Azt érzem, nem hagyhatom így abba. A 200 háton ott leszek, nagy küzdés lesz, mert a formám olyan, de ott leszek a medencében.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!