Egy órán belül lett olimpiai bajnok az Abe testvérpár

2021. július 26. – 10:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vannak az olimpiatörténetben híres testvérpárok, hogy messzebb ne menjünk az időben, 2018-ban Liu Shaolin és Liu Shaoang olimpiai bajnok lett a magyar rövid pályás gyorskorcsolya csapatban. Ők a hatodik magyar testvérpár, akik a dobogó tetejére állhattak.

Vasárnap sporttörténelmi pillanat volt, amikor előbb Abe Utát majd Abe Hifumit szólították az eredményhirdetésre, hogy vegye át az aranyérmét rövid egy órán belül. Eddig rendre azonos nemű testvérek nyertek, nem ritkán egyszerre. A két japán dzsúdós előtt nem volt olyan testvérpár a világon, hogy a férfi és a női tagja is olimpiai bajnok legyen ugyanazon az olimpián.

A 21 éves Abe uta az 52 kilósok között favorit volt, mert már kétszer nyert vb-aranyat, a francia Bouchard ellen érte el eddigi pályafutása legnagyobb sikerét. Az olimpiai döntő volt sorrendben a 48. győztes meccse.

A 23 éves Abe Hifumiról egy híres sztori, hogy az iskolában eldobta egy lány, aki dzsúdózni járt, Abe ezt nem hagyhatta annyiban, válaszul elkezdett sokkal intenzívebben edzeni, és nagyon gyorsan jöttek az első sikerei. Mostani győzelme után arra utalt vissza, ha nincs az az iskolai eset, talán még aranyérmes sem lett volna.

Abe sikerei nagyon gyorsan jöttek, 17 évesen már megnyerte a tokiói Grand Slamet, ami az egyik legkomolyabb verseny a sportágban. 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt, 2017-ben megnyerte a világbajnokságot Budapesten, rá egy év múlva is, 2021-ben pedig ő is olimpiai bajnok lett, a grúz Margvelasvilit győzte le. 2018-ban tehát már együtt ünnepelhettek vb-sikert, most az olimpiai is megvan, ráadásul a hazájukban szerezték meg.

Abe Uta köszönetet mondott a testvérének, miatta választotta a dzsúdót, és nagyon örült, hogy a sikere után alig egy órával a testvére is csatlakozott hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!