A világbajnok vívó, Kulcsár Krisztián 2017-ben vette át a Magyar Olimpiai Bizottság irányítását. Beszélt arról, miért viheti Mohamed Aida a zászlót, és mekkora a tülekedés Schmitt Pál helyéért a NOB-ban.
Hogy lehetne egy fiatalnak 2021-ben kedvet csinálni ahhoz, hogy július 24-től bő két héten át nézze az olimpiát? Hogy tudna rábeszélni valakit erre?
Helytelen a megközelítés, hogy rá akarnék bárkit is beszélni. Inkább azt mondom, érdemes odakapcsolni, ha valaki magyar sportsikereket, győzelmeket, érmeket, világraszóló eredményeket, színes karaktereket, nem hétköznapi történeteket akar látni. Talán létezik egy olyan általános vélekedés, hogy az olimpia iránti érdeklődés csökken, de én nem osztom ezt az álláspontot és az ebből fakadó aggodalmat. Saját közegemben nyilvánvalóan épp az ellenkezőjét tapasztalom: alig várják a sportolók, az edzők, a teljes olimpiai család, hogy a játékok elkezdődjenek. Általánosságban pedig maradjunk annyiban, hogy a jelenlegi viszonyokat nehezen tudjuk összevetni a korábbi időszakokkal. Tényszerűen állapítsuk meg, hogy 1980-ban a fél világ nem utazott az olimpiára, 1984-ben pedig a világ másik fele hiányzott, de az azóta eltelt közel negyven év az ötkarika sikertörténete.
Biztos van olyan sportszerető, akit a profi ökölvívás, a Forma–1 vagy az NFL köt le igazán, és van olyan ember is, aki immunis a sportra, és a művészeteket vagy a szórakozás egyéb módját választja kikapcsolódásul, ez teljesen természetes. A mi dolgunk az, hogy terjesszük az olimpiai eszmét. Én azok közé tartozom, akik hősöket akarnak látni, és sokan vannak még ezzel így.
Hétköznapi hősöket vagy aranyérmes hősöket szeretne látni?
Ha a hétköznapi hősök alatt a fair play szellemében versenyző magyar sportolókat értjük, akiknek gesztusairól beszél a világ, akkor a válaszom: mindkettőt. Mi az olimpiai eredményességünkre a nemzeti büszkeségünk kiteljesedéseként tekintünk, ugyanakkor a hőseink és az ő sikereik egyúttal az olimpiai értékek népszerűsítésének elsődleges eszközei is.
Mi a MOB sikerességének fokmérője most?
A közvélemény az olimpiai érmeink száma alapján ítéli meg a Magyar Olimpiai Bizottság munkájának sikerességét, miközben nehezebben mérhető és érzékelhető, de Magyarország helyére a sport világában ugyanúgy rávilágító szempont az olimpiára sportolót, csapatot küldeni képes sportágak vagy szakágak száma is. Mivel az eredményességünket biztosító, a sportba áramló források fölött nem a Magyar Olimpiai Bizottság diszponál, a sikerességünket nem kizárólag a megnyert olimpiai érmek számában mérjük. A 2028-ig szóló szervezeti stratégiánkban megfogalmazott célok elérése alapján lehet megmérni bennünket például olyan területen, mint a szurkolói bázisunk növelése, amely az összetartozás érzését hivatott erősíteni, ami klasszikus olimpiai alapérték.
2018-ban, a phjongcshangi téli olimpián a rövidpályás gyorskorcsolyaváltó aranyérme után azt mondta, hogy az új elnök máris egy történelmi aranyérmet hozott.
Ebben természetesen volt egy nagy adag önirónia, nemcsak azért, mert hivatalba lépésem és az aranyérem megszületése között mindössze kilenc hónap telt el, hanem azért is, mert korlátozottak az eszközeink, hogy közvetlenül hassunk egy sportág eredményességére. Amikor 2008-ban Kovács Tamás, akkori sportigazgatónk azt mondta, hogy a MOB egy utazási iroda, akkor tulajdonképpen erről beszélt, én pedig ehelyütt elmondom, hogy a magyar csapat olimpiai eseményekre való kiutaztatásának megszervezése és logisztikai levezénylése még normálisabb időkben sem lebecsülendő feladat.
A 2011 és 2017 közötti időszakban megkapott lehetőséggel a MOB nem tudott élni, és a Rio után módosított sporttörvénnyel visszaállt az a korábbi helyzet, hogy a sportba áramló állami források fölött nem a MOB diszponál.
Ez nem olyan kritikai észrevétel, amin a MOB változtatni akarna, én sem erre szerződtem, ugyanakkor tényszerűen igaz és megítélésem szerint helyes is, hogy adófizetői pénzek felett nem egy civil szervezet diszponál, hanem egy kormányzati szerv, esetünkben az Emmi Sportért Felelős Államtitkársága. Örömteli, amikor sportszakmai kérdésekbe, ideértve a források elosztásának kérdéseit is, bevonnak bennünket. A MOB mint nemzeti olimpiai bizottság jogállásának és hatáskörének modellje egyébként a világon egy általánosan létező modell, és a ritkább az, ahol ernyőszervezetként sportigazgatási és finanszírozási feladatokat is betölt. Esetünkben a működésünket biztosító költségvetésünk 20 százaléka jön az államtól, a többit piaci forrásokból fedezzük, nonprofit szervezetként pedig minden magunkra el nem költött többletforintot visszaforgatunk a sportba. Összességében pedig maradjunk abban, hogy miközben az olimpizmus rengeteg kritikát kap, nem feledkezhetünk meg arról, hogy az ötkarika továbbra is az emberiség egyik legnagyszerűbb és legtöbb embert összekötő eszméje, amire vigyázni kell. Ez a legfőbb dolgunk.
A londoni olimpia után a sportirányítás kiemelt sportágakat, amelyek nyolc éven át gondtalanul tervezhettek. Londonban 18 érmet nyertünk, most 13 érem a realitás. Ezt sok mindennek lehet mondani, csak fejlődésnek nem.
A fejlődésnek sok fokmérője van, de ebben a kérdésben az elmondottak alapján nem az én dolgom állást foglalni.
De helyesnek gondolja azt, hogy eddig nem volt semmilyen elszámoltatás?
Ez egy a Magyar Olimpiai Bizottságtól független, a kormányzat és a szövetségek közötti viszonyrendszer, aminek a működésébe nem látunk bele. Nem látjuk, hogy milyen feltételeket és eredményvállalásokat tartalmaz, és nem tudjuk volt-e vagy lesz-e számonkérés, illetve mik a következmények arra az esetre, ha nem teljesülnek az elvárások. Ezek után indifferens, hogy én a kérdéséről mit gondolok. A MOB pont emiatt nem is elvárásokat fogalmaz meg, hanem prognózist készít az időszakra, amit megoszt a közvéleménnyel, a 13 érem pedig a jelenlegi realitás. Mellesleg az olimpia most kezdődik, várjuk meg, mi történik, a Covid sokféle hatása miatt bizonyosan lesznek komoly meglepetések.
Azért boldogabb lenne, ha 20 éremről beszélhetne.
Persze hogy boldogabb lennék, és ahogy alakulhatnak optimálisan vagy szerencsésen a dolgok, úgy lehet több érmünk is. Hogy futballhasonlattal éljek, pattanhatnak befelé a kapufáról a labdák.
Statisztikai alapon, nem pedig a vágyaink alapján azonban 13 érem a realitás, és az, hogy a tradicionális magyar sikersportágakban hozzuk majd ezeknek a javát. Rióban egyébként négy sportág volt éremszerző. A következtetéseket az érdekelt felek majd levonják az olimpia után, mi a magunk részéről pedig dolgozunk a versenysport stratégiánkon.
A MOB mikor fog előállni a versenysport konkrét stratégiájával?
Még idén szeretnénk letenni a politikai döntéshozók asztalára.
A futball-Európa-bajnokságon szereplő válogatott győzelmek nélkül is nagy élményeket adott a szurkolóknak. Milyen élményekkel lenne elégedett augusztus 9-én?
Élőben, sportvezetőként egyetlen olimpiai érmet éltem át, ahogy ez már szóba került, ami különleges volt, és ritkán érzett euforikus állapotba hozott. Tokióban már az első nap nagy élmények jöhetnek. A taekwondós Salim Omar bemutathat, népszerűvé tehet néhány győzelmével egy olyan sportágat, ami csak az olimpián szokott a fénybe kerülni, Csernoviczki Éva olimpiai érmesünk pedig miért ne dobhatna újra nagyot dzsúdóban? Valter Attilát, aki néhány napig rózsaszín trikóban versenyzett a Girón, látni fogjuk, hogy olimpiai körülmények közt mire jut a mezőnyversenyben. Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid is ott lesznek a vízben 400 vegyesen mindjárt az első nap. És ott van szintén mindjárt az első nap a kard egyéni verseny is Szatmári Andrással és Szilágyi Áronnal a mezőnyben. Ahogy jönnek majd a hírek, és lehet örülni, az országot ismét áthatja majd a sport és az ötkarika iránti szeretet, és ott állnak majd a magyar csapat mögött. Sok-sok valódi érzelmi áttörésre számítok.
Mi a magyar sport legnagyobb erénye most?
Ez az Európában is példátlan kormányzati figyelem és segítőkészség egyértelmű előny. Aztán,
bár szűkül a merítés, de a nagy sportágainkban a műhelyek egy része még mindig kiválóan dolgozik, ami jelenti a versenysporthoz való általános hozzáállást, a szakemberek elhivatottságát, a szakértelmet és a professzionalizmust.
Harmadsorban említem, hogy egy átlagos magyar családban jó eséllyel felmerül, sőt igény van arra, hogy a gyerekük valamilyen sportágat versenyszerűen is kipróbáljon.
Egyetért azzal, hogy el is kényeztette a magyar sport eddig a szurkolóit? Az ország gazdasági ereje, az életszínvonal nem tart ott, ahol a sportban tartunk.
Egyetértek. Ott voltunk az olimpizmus megszületésénél, de szomorú történelmi okok miatt alakult végül úgy, hogy a coubertini eszme a legjobb időpontban találta meg az országot. Kevés országban alakultak ki a 19. században a testkultúrának olyan hagyományai, mint nálunk, ez már látszódott 1896-ban, az első olimpián is. A szép kezdetet követően a trianoni trauma sarkallta arra a kormányzatot, hogy 1928-ban végül a MOB beszántásával a sportot központosítsa, mert fontosabb ügynek tartotta az olimpiai eredményességünket annál, mintsem hogy az irányítását a civilek kezében hagyja. Meg akartuk mutatni a világnak, kik vagyunk. A 20-as évektől éhesek voltunk a hősökre, és megszerveztük mögé a sportéletet is, gondoljon bele, hogy a 30-as években már rendeztünk gimnáziumi vízilabda-bajnokságot Budapesten. Az első nagy siker pedig 1936, Berlin, ahol a harmadik helyre jöttünk be a nemzetek versenyében. Szóval igen, felülreprezentáltak vagyunk az aranyérmek számában, de az a mi fókuszunk, hogy továbbra is a világ élvonalában maradjunk, és tompítsuk az élsportunk vonatának lassulását, miközben egyre más szerelvények jelennek meg, mert a verseny folyamatosan erősödik.
Ha már más szerelvények: Anglia és Franciaország lélekszámban, gazdasági erőben előttünk álló nemzet. A 2012-es olimpia előtt az angolok egyedülálló sportirányítási rendszert alkottak, fel akarták építeni a sportot, van benne egy ellenőrző szerepet betöltő performance director, ő ellenőrzi a sportágakat. A franciák kimondták, minél több aranyérem maradjon otthon 2024-ben. A férfi kézilabdázókkal világbajnoki aranyat nyerő edző, Claude Onesta vezeti azt a részleget, aminek az eredményességen kell dolgoznia a hátralévő három évben. Nálunk ezek az agytrösztök hiányoznak.
Ugyanannak a kérdésnek az irányába evezünk, ahol az előbb jártunk.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) Schmitt Pál a magyar tagja 2022. december 31-ig. Mennyire vonzó ez a pozíció, várható tülekedés?
Aki a sport közegében mozog, annak a NOB-tagság egy vágyott pozíció. Egyelőre azonban nem időszerű a kérdés, hogy ki lehet az utód. Nemcsak Schmitt a NOB magyar tagja, hanem Gyurta Dániel is, aki a sportolói bizottságban képviseli a sportágát és Magyarországot is legalább 2024-ig.
Egyszer fordult elő eddig, hogy nem érmes sportoló vitte a magyar zászlót a megnyitóünnepségen. Most Mohamed Aida kapta a gesztust. Mi szólt mellette?
Tiszta szívemből azt gondolom, hogy ez egy magas presztízsű ügy, ennek megfelelően igyekeztünk is helyesen eljárni. A logisztikai és adminisztratív realitások figyelembevétele mellett javasolta a Sinkó Andrea vezette sportolói bizottságunk a két jelöltet.
Osztom a sportolóink véleményét, mindkét olimpikonunk megérdemli a megtiszteltetést, az esetleges kritikus hangok kapcsán pedig legyen világos mindenkinek, hogy a magyar csapatban nem adunk teret a diszkriminációnak.
Akik ezt nem nézték jó szemmel, azzal érveltek, hogy Mohamed tartalékként került be a vívócsapatba, egy olyan versenyző helyére, aki a kijutásban nagyobb szerepet vállalt.
Az olimpiai csapatba javasolt egyetlen versenyzőnkhöz sem kaptunk szövetségi kommentárt vagy különvéleményt.
A 13 éremre többször utalt. Nem hagyhatom ki a kérdést: hány arany lesz?
Egészen pontosan annyi, ahány döntőt sikerült megnyerni. Szívből remélem, több döntőt nyerünk, mint amennyit veszítünk.
