Horvátországba szerződött Lovrencsics Gergő

2021. július 5. – 15:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még a szezon közben bejelentette a Ferencváros, hogy nem hosszabbítja meg a válogatott középpályás, Lovrencsics Gergő szerződését. Hallani lehetett a Honvéd érdeklődéséről a nyáron, de hétfőig kellett várni arra, hogy kiderüljön, Horvátországba szerződik a 44-szeres válogatott játékos.

Az előző szezonban a negyedik helyen végző Hajduk Split a következő videóval mutatta be új szerzeményét, aki szeptember elsején ünnepli 33. születésnapját.

Lovrencsics mindkét Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagja volt, 2016-ban a lengyel Lech Poznantól szerződött a Ferencvároshoz, a csapattal bajnok lett, és a Bajnokok Ligájában is szerepelhetett. A portugálok ellen kezdőként számított rá Marco Rossi, a franciák és a németek ellen csereként kapott lehetőséget, mindkét alkalommal az utolsó percekben szállt be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!