Ha rasszista bekiabálásokat hall vasárnap a Puskásban, levonulhat a holland csapatkapitány

2021. június 24. – 18:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Georginio Wijnaldum azt mondta, hogy lehet, hogy levonul a pályáról, ha a szurkolók rasszista bekiabálásokkal zavarják meg a vasárnapi holland–cseh meccset a Puskás Arénában – írja az ESPN.

Aggodalma nem teljesen alaptalan: ahogy írtuk, az UEFA vasárnap vizsgálatot indított a magyar–francia meccs után, mert diszkriminatív szurkolói gesztusokról kaptak jelentést.

Azt is bejelentette, hogy a szivárványszínű karszalagját viseli majd.

„Nem csak Magyarország ellen. A karszalag rengeteget jelent, mert kiállunk a sokszínűség mellett. A szerelem mindenkié, ami azt jelenti, hogy mindenki a részese, és mindenkinek szabadon, önazonosan kéne élnie. (…) Játékosokként arra használhatjuk a hangunkat, hogy segítsünk, ahol csak tudunk”

– nyilatkozta Wijnaldum.

Manuel Neuer, a németek csapatkapitánya szintén szivárványszínű karszalagot viselt egy meccsen, amit az UEFA ki is vizsgált. Akkor úgy döntöttek, hogy nem kap büntetést, mert egy „jó ügyet támogatott”. Ennek ellenére nem engedélyezték, hogy az Allianz Arena szerdán szivárványszínben legyen kivilágítva.

Wijnaldum szerint az UEFA-nak aktívabban kéne védenie a játékosokat a rasszista, diszkriminatív szurkolókkal szemben, ez nem a játékosok dolga kéne, hogy legyen. Azt mondta, hogy nem biztos benne, hogy reagálna egy ilyen szituációban.

„Először azt gondoltam, hogy elhagynám a pályát, de talán most már nem így látom, mert az ellenfél azt gondolhatná, hogy »Hadd kiabáljanak rasszista sértéseket, mert így lesétálnak a pályáról«️. Előfordulhat, hogy így teszek, de előtte megbeszélném a játékosokkal”

– magyarázta a holland csapatkapitány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!