Belehajtott egy kamion a szalagkorlátba, nem tudták megtartani a második futamot a Hungaroringen

2021. június 12. – 18:28

Belehajtott egy kamion a szalagkorlátba, nem tudták megtartani a második futamot a Hungaroringen
A német Steffen Faas a gumifalba csapódott a Gyorsasági kamion Európa-bajnokság első fordulójának második futamában a Hungaroringen 2021. június 12-én Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Baleset miatt nem tudták megrendezni a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idénynyitó versenyhétvégéjének szombati második futamát a Hungaroringen – írja az MTI.

A délutáni, fordított rajtrácsos futam – az első verseny első nyolc helyezettje fordított sorrendben állt fel a starthoz – az eredetileg tervezettnek megfelelően elindult, azonban az első körben történt a német Steffen Faas a második kanyart nem tudta bevenni, kicsúszott és viszonylag nagy sebességgel a gumifalba, valamint a szalagkorlátba vágódott.

Bár a versenykamion átszakította a biztonsági berendezéseket, a versenyzőnek nem esett baja.

A Hungaroring szakmai stábja elkezdte a védőkorlát és a gumifal javítását, valamint helyreállítását, egy óra szünet után azonban a versenyigazgatóság úgy döntött, hogy biztonsági okokból már nem tartják meg a futamot.

A szezonnyitó hétvége első versenyét a német Sascha Lenz nyerte, a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője pedig négy kör után műszaki hiba miatt az élről volt kénytelen feladni a küzdelmet.

Vasárnap az eredeti terv szerint egy újabb időmérő edzés, valamint két, egyenként 11 körös futam vár a mezőnyre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!