Néma csend Veszprémben, a Nantes jutott a kézi-BL négyes döntőjébe

2021. május 20. – 20:33

frissítve

Néma csend Veszprémben, a Nantes jutott a kézi-BL négyes döntőjébe

Másolás

Vágólapra másolva

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém a négyes döntőbe jutásért lépett pályára a francia Nantes-tal szemben. A kinti első meccsem a magyar csapat legjobb embere a kapus Corrales volt, ezért csak négygólos 28-32-es vereséget szenvedett.

A franciák a lengyel Kielcét idegenbeli győzelemmel kiejtve jutottak a legjobb nyolc közé, most is nagyon taktikus játékkal készültek. És úgy is kezdtek: a dán kapus, Nielsen az elején sorra mutatta be a bravúrokat, és a Veszprémnek már a 8. percben időt kellett kérnie, mert 2-5-öt mutatott az eredményjelző.

A majdnem 5 ezer néző előtt játszó hazai csapat rendezte a sorokat, a 23. percben már 13-11-re vezetett, a félidőre pedig 18-15 lett az állás, Borozan, Nenadics és Yahia jól lőttek a szaggatottról, a szélsők is éltek. A fordulás után 20-16-nál jött egy kisebb veszprémi rövidzárlat, két perc alatt egyenlített a Nantes, amelyik hamarosan a vezetést is átvette. A Veszprém eközben elveszítette piros lap miatt Blagotinseket, Lékai Mátét pedig bokasérülés miatt.

Az utolsó negyedóra így is 26-25-ös magyar vezetéssel kezdődött, de az a lendület, ami a továbbjutáshoz kellett volna, hiányzott a csapat játékából, noha a franciák érezhetően visszaestek a hajrára, a felállt védelemmel szemben már nagyon döcögött a támadásuk.

David Davis talán nem a legjobb ütemben kérte ki az utolsó idejét, az 56. perc legelején. Corrales még fogott egy hetest, Manaszkov 10 méterről felugorva lőtt gólt, ami egy szélsőtől nem gyakori. Két perccel a vége előtt azonban már néma csend honolt a csarnokban, amikor biztossá vált, hogy a magyar csapat nem juthat tovább, mert nincs elég ideje.

Inkább az első meccsen dőlt el ez a párharc, nem a veszprémin. Négy góllal többször vezetett a magyar csapat, öttel egyszer sem.

A végeredmény 32-30 lett a mieinknek, de összesítésben 62-60 a franciáknak. A Nantes történetében másodszor jutott be a kölni Final Fourba.

„Mindent megtettünk, hogy kijavítsuk azokat a hibákat, amiket az elsőn elkövettünk. Ennyire futotta ma”

– értékelt Davis a Sport1 mikrofonja előtt.

  • A négyes döntő mezőnye: PSG, Aalborg, Nantes, Barcelona
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!