Benzema hat év után a francia válogatottban, a német Reus lemondta az Eb-t

2021. május 19. – 08:33

frissítve

Benzema hat év után a francia válogatottban, a német Reus lemondta az Eb-t
Deschamps és Benzema együtt harcolnak az Európa-bajnoki aranyért – Fotó: Franck Fife/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A világbajnoki címvédő francia válogatott szövetségi kapitánya, Didier Deschamps nem várta meg a június elsejei határidőt, hanem már most megnevezte azt a 26 játékost, akikkel felveszi a küzdelmet az Európa-bajnokságon.

Az egyik nagy meglepetés, hogy a Real Madrid idén pazar formában lévő csatára, Karim Benzema ismét bekerült a keretbe. Ő a 2018-as világbajnokságon nem szerepelt, egészen pontosan hat évet hagyott ki, 2015-ben játszott legutóbb a nemzeti csapatban.

Benzema zsarolási ügybe keveredett, ezért mellőzték, kihagyását ő úgy interpretálta a 2016-os Eb-keret kihirdetésekor – akkor házigazda volt Franciaország -, hogy Deschamps meghajolt az ország egy rasszista része előtt. Most volt egy hosszú beszélgetésük, amin tisztázták a múltat. Mandanda kapus rögtön jelezte, nagyon örül a csatár visszatérésének, a Bayern védője, Hernandez is ujjongott. Olivier Giroud volt eddig a center, Deschapms rögtön kiemelte, hogy három éven keresztül együtt is szerepeltek a válogatottban, és nem hiszi, hogy ez hatással lesz a csapat egységére.

A legnagyobb tehetség, a Rennes 18 éves játékosa, Edouardo Camawinga viszont kimaradt.

  • kapusok: Hugo Lloris (Tottenham Hotspur), Mike Maignan (Lille), Steve Mandanda (Olympique Marseille)
  • hátvédek: Lucas Digne (Everton), Léo Dubois (Olympique Lyon), Lucas Hernandez (Bayern München), Presnel Kimpembe (Paris Saint-Germain), Jules Koundé (Sevilla), Clément Lenglet (FC Barcelona), Benjamin Pavard (Bayern München), Raphaël Varane (Real Madrid), Kurt Zouma (Chelsea)
  • középpályások: N'Golo Kanté (Chelsea), Thomas Lemar (Atlético Madrid), Paul Pogba (Manchester United), Adrien Rabiot (Juventus), Moussa Sissoko (Tottenham Hotspur), Corentin Tolisso (Bayern München)
  • csatárok: Wissam Ben Yedder (AS Monaco), Karim Benzema (Real Madrid), Kingsley Coman (Bayern München), Ousmane Dembélé (FC Barcelona), Olivier Giroud (Chelsea), Antoine Griezmann (FC Barcelona), Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain), Marcus Thuram (Borussia Mönchengladbach)

A francia válogatott két Európa-bajnoki mérkőzését Budapesten játssza, a magyar válogatottal szemben június 19-én. A németek ellen június 15-én játszanak Münchenben. A franciák Gárdonyban laknak majd.

A német keretbe a várakozásoknak megfelelően visszakerült a két világbajnok, Thomas Müller és Mats Hummels, akikről Joachim Löw kapitány korábban lemondott, de mivel mindketten jó szezont futottak, az Eb-n is bizonyíthatnak. A Dortmund szélsője, Marco Reus viszont lemondta a válogatottságot.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!