Új impulzusokat keres az MTK, megváltak a német edzőtől, Michael Boristól

2021. május 18. – 09:51

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballbajnokság hetedik helyén végző MTK edzőt vált – ezt a klub hivatalos honlapján közölte. A német Michael Borist két éve szerződtették, amikor a csapat kiesett az első osztályból. A vezetésével azonnal visszajutottak az élvonalba, majd ott úgy végeztek újoncként a hetedik helyen, hogy a kiesés egyszer sem fenyegette a klubot.

Akár elégedettek is lehettek volna vele, de a vezetőség úgy határozott, hogy új impulzusokra van szüksége a csapatnak, ezért közös megegyezéssel távozik a szakember, aki korábban a korosztályos válogatottakat is irányította.

Az új vezetőedzőről a napokban döntenek, az első hírek szerint ismét egy külföldi edzőt akarnak megbízni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!