Sakkfeladvány a Telexen: aki másodpercek alatt átlátja a jó megoldást, mesteri szinten van

2021. május 16. – 06:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Most nem egy korábbi, híres sakkjátszmából választottunk ki egy jelenetet, hanem egy 1928-ban készített feladványt ismertetünk. Hogy világos győztes helyzetben van, ahhoz kétség sem férhet. Na, de hogyan lehet az állást két lépésben megnyerni?

Világos indul és két lépésben mattot ad
Világos indul és két lépésben mattot ad

Három lépésben könnyű befejezni a küzdelmet, de hogy kettőben véget érjen, ahhoz már kell valami extra trükk. A megoldást Kállai Gábor nemzetközi nagymester árulja el, aki előzetesen annyi kommentárt fűzött a feladványhoz, hogy a sakkozásban talán az az aha-érzés a legszebb, amikor megértünk valami húzást, amit magunk sehogy, vagy legalábbis nagyon nehezen találtunk meg, pedig valójában pofonegyszerű.

Szerinte ezzel a feladattal a mesterek maximum 30 másodperc alatt boldogulnak, a gyakorlott játékosok 1 perc alatt, a kevésbé gyakorlottak 3 perc alatt. „Semmiképpen se adja fel, inkább hagyjon egy kis szünetet, és újra vegye elő a feladatot. Meglátja, hogy akkor friss szemmel, a megoldás azonnal be fog ugrani” – ezt tanácsolja Kállai, aki régebben volt az olimpiai ezüstérmes válogatott kapitánya is.

A korábbi feladványok itt láthatóak

Azt könnyű felmérni, hogy a gyaloggal nem szabad lépni, mert ha vezérré vagy bástyává változik, akkor hiába a fölény, a sötét döntetlent tud kicsikarni. Ezért a megoldás: Vh7!!, és a sötét király bárhova lép, világos a következő lépésével e8-on vezérré váltja a gyalogját, és a két világos vezér mattot ad!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!