Térdsérülése miatt mégsem lehet ott Ibrahimovic az Eb-n

2021. május 15. – 18:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem szerepelhet a foci Eb-n Zlatan Ibrahimovic, a svédek sokadvirágzását élő 39 éves csatára.

Ibrahimovic térdsérülés miatt kénytelen kihagyni a június 11-én kezdődő tornát, erről szombaton tájékoztatta a svéd labdarúgó szövetséget. Bejelentése szerint az első svéd meccsig (a svédek a spanyolokkal, a lengyelekkel és a szlovákokkal vannak egy csoportban, a csoportmeccseik Sevillában és Szentpéterváron lesznek) biztosan nem épül fel.

Ibrahimovic októberben már negyven éves lesz, de ebből semmi nem látszik a játékán. Amióta 2019 végén visszajött Európába Los Angelesből, a Milanban remek formában játszik, a Seria A szezonjában 15 gólt szerzett, megszerezte karriere 500. klubgólját, április végén meg is hosszabbították egy újabb évvel a szerződését a Bajnokok Ligája szereplését küzdő milánóiaknál.

Ibrahimovic a 2016-os Eb után vonult vissza a válogatottságtól, de miután ő ismét remek formában van, a svédek pedig kijutottak az Európa-bajnokságra, jelezte, hogy szívesen visszatérne, és a szövetségi kapitány Janne Andersson közel öt év után be is hívta újtra a keretbe. Ibrahimovic játszott is tavasszal két vébéselejtezőn, ahol ki is osztott két gólpasszt. Ez lett volna az ötödik Európa-bajnoksága, az eddigi négy Eb-jén (2004, 2008, 2012, 2016) 13 meccsen hatszor volt eredményes, amivel az örökranglistán holtversenyben a negyedik helyen áll. Az ötödik részvétel azonban mégsem jön össze – Ibrahimovicra a Milan következő szezonkezdésére kell várni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!