Nyíltvízi úszásban is bronzérmes a magyar váltó az Eb-n

2021. május 15. – 17:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szinkronúszó válogatott után a magyar nyíltvízi váltó is bronzérmes lett a budapesti vizes Európa-bajnokságon.

Harmadik lett a magyar váltó a nyíltvízi úszók szombati 5 kilométeres csapatversenyében a budapesti vizes Eb-n. A vegyes versenyszámot (a négy fős csapatokat két férfi és két nő alkotja), amiben 4×1250 métert úsznak, a Lupa-tavon rendezték meg szombaton, és a magyar csapat vérmes reményekkel indulhatott. Olasz Anna néhány nehezebb év után most az Eb-n ezüstérmes lett női 10 kilométeren, a 2019-es világbajnok Rasovszky Kristófnak pedig egyelőre egy negyedik és egy ötödik helyezése volt a rövidebb férfitávokról.

A magyar csapatban Rohács Réka kezdett, őt a hatodik helyen váltotta Olasz Anna, és ezt a pozíciót őrizte meg, a bollyal együtt érkezett meg a váltóponthoz. A magyar csapat harmadik tagjaként egy 17 éves srác, a teljes mezőny legfiatalabb résztvevője, Betlehem Dávid ugrott a vízbe, és ragyogóan teljesített: harmadik helyre hozta fel a magyar váltót. A befejező ember Rasovszky volt, aki a német és francia versenyzővel vívott hatalmas csatát az éremért. Az olaszok utolsó úszója már behozhatatlan előnnyel vezetett, a mögötte úszó trióból végül a német jött be a második helyen, mögötte fél másodperccel, de a franciát két tizeddel megelőzve pedig Rasovszky csapott a célba.

„Nagyon jó volt a nagynevű ellenfelekkel versenyezni, megvan a kellő önbizalmam, és bár csak százhetven centis vagyok, a vízben ”kicsiként„ is nagyon tudok menni”

– nyilatkozta a verseny után a 17 éves Betlehem Dávid a közmédiának.

Rasovszky Kristóf, Olasz Anna, Rohács Réka és Betlehem Dávid, harmadik helyezett magyar váltó tagjai a nyíltvízi úszók 5 kilométeres csapatversenyének eredményhirdetésén a vizes Európa-bajnokságon a Lupa-tónál. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Rasovszky Kristóf, Olasz Anna, Rohács Réka és Betlehem Dávid, harmadik helyezett magyar váltó tagjai a nyíltvízi úszók 5 kilométeres csapatversenyének eredményhirdetésén a vizes Európa-bajnokságon a Lupa-tónál. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Nem szerettem volna érem nélkül maradni, megpróbáltam hát a váltó utolsó embereként mindent, szerencsére ezúttal jól jött ki a benyúlás, és meglett a bronz”

– mondta a maga részéről Rasovszky Kristóf.
Ez a magyar csapat harmadik érme a budapesti Eb-n, Olasz Anna ezüstje után szombaton a szinkronúszó csapat szerzett a highlight kűrben bronzot.

Nyíltvízi úszás, 5 km-es csapatverseny,
1. Olaszország 54:09.0 perc
2. Németország 54:18.0
3. Magyarország (Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf) 54:18.5

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!