Richardson úgy fut százon, hogy a 33 éves világcsúcsra is veszélyes lehet

2021. május 11. – 05:16

frissítve

Richardson úgy fut százon, hogy a 33 éves világcsúcsra is veszélyes lehet
Sha'Carri Richardson útban az olimpia felé – Fotó: Catelyn Mulcahy/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sha’Carri Richardson idén robbant be az atlétikába. Áprilisban 10,72-es egyéni csúcsot ért el 100 méteres síkfutásban Floridában, 8-9 méterrel győzte le a második helyen célba érőt. Hogy a 21 éves amerikai versenyző eredményét kontextusba helyezzük: ez a világ valaha volt hatodik leggyorsabb futása. A világrekordot Florence Griffith-Joyner tartja 10,49-cel, ezt még 1988-ban futotta az amerikai válogatón Indianapolisban.

Joyner amúgy a szöuli olimpia évében mindent elért, megnyerte a 100 méteres mellett a 200-as futást is. Nem sokkal később visszavonult, majd 1998-ban, 38 évesen váratlanul meghalt. A világcsúcsa szinte sohasem forgott veszélyben, világbajnokságot 10,85-tel is lehetett nyerni. A legközelebb az elmúlt 33 évben a szintén amerikai Carmelita Jeter járt a csúcsdöntéshez, amikor 2009-ben 10,64-et futott.

A hétvégi kaliforniai verseny is elsősorban Richardsonról szólt, ahol egyébként először jelent meg kék hajjal. De fontosabb, hogy kétszer futott 10,8-on belül, ami az év ezen időszakában nem gyakori, mert a versenyszezon még éppen csak elkezdődött, az olimpiai versenyeket augusztus elején rendezik. Előtte azonban még június 18-tól az amerikai válogatón kell rajthoz állnia, és könnyen lehet, hogy a 200 méterrel is megpróbálkozik.

A videón látható futás értékét növeli, hogy ellenszélben ért el ilyen fölényt, 10,78 volt a győztes idő. Richardson önmaga nyomatékosította a verseny után, hogy ez még a csak a kezdet:

„A szezonom egyszerűen hihetetlen. Nem számítottam rá, ahogy a világot is megleptem. Ez az én időm.”

Az életrajzában egyelőre nem sok említésre méltó adat van, 2017-ben az U20-as pánamerikai bajnokságon Peruban a győztes 4x100-as váltó tagja volt. A nyáron Tokióban mindenki megismerheti a nevét, sokan már most az olimpia legnagyobb favoritjának tartják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!