Valaki 400 millió forintnyi dollárt fizetett Michael Jordan egyetemi mezéért

2021. május 9. – 14:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordáron, 1,38 millió dollárért (409 millió forintért) kelt el egy szombati aukción Michael Jordan meze, amelyet a legendás kosárlabdázó még NBA-s szereplése előtt, észak-karolinai egyetemi csapatában viselt. Abban, hogy a csapat megnyerte az 1982/83-as bajnokságot, nagy szerep jutott Jordannek, aki meg is szerezte az év játékosa címet.

A Heritage Auctions árveréséről beszámolva a USA Today azt emelte ki, hogy ezzel megdőlt egy korábbi csúcs a Jordan-cuccok licitálásában, a volt kosárlabdázó 1986/87-es, már profi szezonjában hordott mezéért tavaly októberben 480 ezer dollárt (kb. 141, 4 millió forintot) adott a nyertes licitáló.

Az MTI azt írja, hogy az 58 éves Jordan kétszeres olimpiai aranyérmes (1984, 1992) játékos volt, az NBA-ben a Chicago Bullsszal hatszor nyert bajnoki címet. Tizennégy profi idénye alatt játszott a Washington Wizards csapatában is, innen vonult vissza 2003-ban. Jelenleg a Charlotte Hornets tulajdonosa. Karrierje során ötször választották meg az NBA legértékesebb játékosának, tízszer volt a liga gólkirálya, és 14 alkalommal lépett fel All Star-meccseken. Mérkőzésenként átlagosan 30,1 pontot gyűjtött, 6,2 lepattanót szerzett és 5,3 gólpasszt adott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!