Sakkfeladvány a Telexen: a világbajnok háttal a táblának is kiszúrta a tökéletes megoldást

2021. május 1. – 10:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már ahhoz is különleges képesség kell, hogy egy sakkozó valaki szimultánt tudjon adni, azaz több partit tudjon egyszerre, több ellenfél ellen, magas színvonalon játszani. A legnagyobb bajnokok még eggyel tovább mentek: nem hogy párhuzamosan több partit játszottak, de vakon, háttal a táblának, az állást fejben tartva is képesek voltak a legjobb lépéseket észrevenni.

Alexander Aljechin kétszer volt a sakkozás világbajnoka, előbb 1927 és 1935, majd 1937 és 1946 között. A szovjet sakkozás első nagy bajnoka volt, 1892-ben Moszkvában született, de a két háború között már francia állampolgárságot kapott, 1939-ben pedig élesen bírálta a nácikat, de most maradjunk a sakktáblánál. A feladványunkat rejtő partit 1941-ben játszotta Portugáliában, ahol akkoriban élt.

Aljechin tökéletesen koncentrált, és nem kellett a táblát néznie, hogy ráérezzen a megfelelő megoldásra
Aljechin tökéletesen koncentrált, és nem kellett a táblát néznie, hogy ráérezzen a megfelelő megoldásra

Aljechin a világos bábukat vezeti, és a huszadik lépés következik. Hogy előnyben játszik, az elsőre is megállapítható, tisztelőnyt harcolt ki, emellett a sötét bástyája és a huszára is beszorult. Azt a lépést viszont nem könnyű megtalálni, hogyan lehet gyorsan lezárni ezt az állást. Aljechin azonban rátapintott, milyen húzással roppantható meg sötét állása. Ellenfele rögtön megadta magát, miután érzékelte, hogy maximum négy lépést tehet még meg. Ezt a lépést keressük most.

A feladat tehát nem más, minthogy ezt a partit legfeljebb négy lépésben megnyerni. A játszmát Kállai Gábor nemzetközi nagymester vette észre, alább ő is mondja el, hogyan lehet szétzilálni sötét hadállását. Ha a többi feladványunkra kíváncsi, akkor kattinson ide.

A megoldás: 20. Vg6!!, mire sötét feladta.

Jól látható 21. Vxg7 lépéssel matt fenyeget. Ha a h vonalon gyaloggal ütjük a vezért, akkor azonnali matt jön. Szaknyelven: 20. – hxg6-ra 21. Bh3 azonnal matt

Ha a bástya a király mellé lép, akkor sem sokkal jobb a helyzet, mert akkor is mattolhat a bástya a vezéráldozat után. Szaknyelven: 20. – Bg8-ra 21. Vxh7+!! Kxh7 22. Bh3 mattol,

míg ha az f vonalon lévő gyalog csapja le a vezért, akkor tovább lehet húzni, de nem sokkal. Mert 20. – fxg6 21. Hxg6+! hxg6 22. Bh3+ Vh4 23. Bxh4 az induló álláshoz képest a negyedik lépésben mattol!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!