Gyermekpornográfiát terjesztett a Real Madrid korábbi német válogatott futballistája

2021. április 29. – 19:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönt kapott gyermekpornográfia terjesztéséért a korábbi német válogatott labdarúgó, Christoph Metzelder – írja az MTI.

Az egykori védő beismerte az ügyész vádjainak jelentős részét, de az ítélet nem jogerős.

A 40 éves Metzeldert gyermekekről és fiatalkorúakról készült pornográf felvételek birtoklásával vádolták, valamint azzal, hogy 29 fájlt továbbított három nőnek. Ezekből a volt futballista 26 felvétel létezését beismerte.

Pályafutása során többek között a Borussia Dortmundnál, a Real Madridnál és a Schalkénál játszó Metzelder 47-szeres német válogatott. Visszavonulása után az ARD televíziócsatorna szakértőjeként dolgozott. Szülővárosa klubja, a TuS Haltern elnöke is volt, a pozícióról 2019 szeptemberében mondott le a vádak nyilvánosságra kerülésekor, ám ekkor még tagadta ezeket.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!