Egy BL-elődöntő nem elég jó kifogás, Marcelo a meccs helyett szavazatszámláló biztos lesz Madridban

2021. április 28. – 13:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Veszélyben van Marcelo szereplése a Chelsea elleni jövő keddi BL-visszavágón, miután a Real brazil szélsőjét besorsolták az egyik szavazatszámláló bizottságba a madridi helyhatósági választásokra. A nemzetközi labdarúgást a hatóság nem tartja elegendő alibinek, ezért a brazilnak jelen állás szerint könnyen lehet, hogy ki kell hagynia a meccset.

Madridban sorsolják a helyi lakosokat a szavazatszámláló bizottságokba, a jövő heti helyi választásokra pedig április elején a 15 éve a Realban szereplő brazil válogatott nevét is kihúzták. A gond mindössze annyi, hogy a keddi szavazás másnapján a Real az idény egyik legfontosabb meccsét játssza Londonban, ahol a hazai 1:1 után idegenben kellene kivívnia a továbbjutást a Chelsea ellen. Marcelo az első meccsen kezdett az angolok ellen, ráadásul Mendy, a Real másik balszélsője sérült, és nem biztos, hogy a visszavágóra már felépül, így a brazilra nagy szüksége lenne Zidane-nak.

Miután április 5-én Marcelót kisorsolták, a játékosnak egy hete volt a fellebbezésre, ezt azonban első körben elutasították. A választási törvény alapján egy másnapi BL-elődöntő nem elegendő jogalap, hogy valaki kivonja magát az állampolgári közfeladat alól, a választási bizottság szerint különben a balszélső szerdán még amúgy is a csapata után utazhat. A Real még megpróbálja elérni, hogy Marcelo mégis a csapattal együtt elutazhasson Londonba – írja az El Mundo. Két évente a Levantének az utolsó pillanatban ugyanezt sikerült elérnie, amikor a csapat kapusának, Aitor Fernándesnek kellett volna a voksokat számolnia a Bilbao elleni meccs helyett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!