125 éve, 1896. április 11-én ünnepelhette a magyar sport első olimpiai bajnokát: Hajós (Guttmann) Alfrédot. Négyévesen, 1882-ben a Dunában tanult meg úszni, 18 évesen már úgy nyert olimpiát, hogy megjavította a világcsúcsot. Még egy fontos dátum: 13 éves volt, amikor édesapja vízbe fulladt.
1896-ban már március végén elindult a hét fős magyar küldöttség Athénba. Kifejezetten érzékenyen érintette előtte őket, hogy „gyászmagyarkáknak” jellemezték őket a Sport-élet című lapban, akiknek semmi esélyük a sikerre. Hajóst azt sem töltötte el boldogsággal, hogy az általa igen tisztelt műegyetemi professzora, Ilosvay Lajos felhívta a figyelmét arra, hogy óvakodjon a kártyától, a nőktől és a sporttól. Emiatt is edzett kőkeményen már a helyszínen az összes napon, munkált benne a dac.
Ahogy az atlétikai versenyeknek vége lett – a magyarok ebben egy ezüstöt és két bronzot nyertek – másnap rendezték meg rögtön az úszóversenyeket, ahová a kellemetlen szeles időjárás ellenére is kilátogattak 40 ezren. Egy nap alatt lezavarták mind a négy számot, Hajós pedig százon és 1200-on is nyert. Ötszázon a száz sikere után nem állt rajthoz, inkább a regenerációval törődött, hogy elgémberedett tagjait versenyállapotba hozza. A Zea öböl 10-12 fokos vize és a hullámzás ugyanis elég sokat kivett a versenyzőkből. A két döntő között 3-4 óra telt el, eközben arra törekedett, hogy faggyúzsírral jó vastagon kenje be a testét, és védje magát a hideg vízzel szemben.
Százon hat tizeddel verte az osztrák Herschmannt, 1:22,2-vel ért célba.
„Nem tudtam magamat beleélni abba a lélekemelő tudatba, amelyet az olimpiai bajnokok érezhetnek”
– vallotta önéletrajzi könyvében.
Ezerkétszázon 18:22,2 volt az ideje, visszaemlékezése szerint legalább 60 méterrel verte a második görögöt,, aki ugyan nagy tempóban kezdett, nem osztotta be jól az erejét, és a nagy hullámok között nem is úszott rosszul, ahol viszont kisebb hullámok voltak, Hajós technikája és ereje jobban érvényesült. Noha közben Hajósnak is megfordult a fejében a feladás gondolata, és a célba érkezés után a görög matrózok segítették ki a partra, és rögtön frottírköpenyt adtak rá, hogy melegítse a testét.
„Csigalassúsággal öltözködtem. Félóra múlva is, amikor el akartuk hagyni öltözőnket, a kijáratot több ezernyi tömeg torlaszolta el. A görög nép, amelynek rokonszenvét magatartásunkkal kezdettől fogva megnyertük, a kettős győzelem alkalmából viharosan adott kifejezést a magyarok iránti szeretetének. Másnap a lapok közölték rajzportrémat és nevem mellé a magyar delfin jelzőt biggyesztették” – magyarázta Hajós.
A király fogadásán hangzott el a tőle sokszor idézett mondat. Azt kérdezte tőle a görög király, hol tanult meg ilyen jól úszni, mire ő azt felelte: a vízben. Nagy nevetés támadt.
„Olimpiai bajnokságom értékét mérlegelve, tudatára ébredtem, hogy milyen kicsi az az eredmény, amit én elértem, a romokban is csodálatos építmények alkotóihoz viszonyítva”
– így emlékezett Hajós, amikor hazautazása előtt még tett egy sétát a görög oszlopok között az Akropoliszon. Egy év múlva abbahagyta az úszást, utólag bevallotta, korábban, mint kellett volna. A futball felé fordult, a sportág hazai megteremtéséből kivette a részét, és tagja lett a magyar válogatottnak is. Befejezte tanulmányait, építész lett, és elégtételt jelentett neki, amikor professzora megszorította a kezét, és egy sikeres vizsgája után gratulált sporteredményeihez is. Az 1924-es művészeti olimpián stadiontervével második helyen végzett, az első díjat nem adták ki. Ő tervezte a már lebontott újpesti stadiont, a pécsi sporttelepet, a győri uszodát, a kőszegi gimnáziumot, vagy a debreceni Arany Bika szállót, és még sok minden mást az országban.
Hetvenötödik születésnapján, 1953-ban arról beszélt, kis porszemnek tekinti magát, aki mindig talált egy célt az életében, és ennek szellemében rendre meg tudott újulni a pályája alatt. Saját szerepét így értékelte.
„Nem becsülték, hanem le is nézték a sportban elért sikereket, és arról, hogy a hatóságok áldozatot hozzanak, még álmodni se mertünk. A mi küldetésünk az úttörők, talán még inkább az apostolok tevékenységére emlékeztet, és ezért a mi szerepünk örökéletű és elévülhetetlen a magyar sport történetében.”
Hajós 1955. november 12-én, 77 éves halt meg Budapesten, az általa tervezett uszodát róla nevezték el.