Dárdai: A futball jobb, mint a Netflix

2021. március 25. – 09:32

frissítve

Dárdai: A futball jobb, mint a Netflix
Nincs szüksége tolmácsra a Hertha magyar edzőjének – Fotó: AFP/Sören Stache

Másolás

Vágólapra másolva

A válogatott mérkőzések miatti jelenlegi szünetben a kluboknál is más az élet, a Dárdai Pál beszélt a Hertha belső ügyeiről. Jövő vasárnap az Union Berlinnel találkozik csapata, a 45 éves magyar edzőnek ez lesz az első berlini derbije. Nézők nem lehetnek, így a felfokozott hangulat elmarad.

„Annak is örülni fogok majd, ha végigmegy a szezon, és be tudjuk fejezni. Hogy a futball egyáltalán zajlik, nagy kiváltság nekünk. Tíz válogatott játékos utazott el a csapattól, remélem egészségesen térnek vissza. Heti kétszer teszteltek bennünket eddig, áprilistól naponta. Az emberek megszokták, hogy van futball, nézik az összefoglalókat, még egy sajtókonferenciát is, momentán ez az egyetlen szórakozásuk. A Netflix jó szórakozást nyújt, de a futball izgalmat, akciót ad, mindig történik valami kiszámíthatatlan. A futball jobb, mint a Netflix” – idézte szavait a Morgenpost.

A szezonban többször panaszkodott amiatt, hogy az öltöző nyelve nem a német, mint régebben volt. Úgy döntött, még sincs szüksége tolmácsra, és elköszönt a városban élő Alcir Pereirától, aki az előző edző, Bruno Labbadia idején folyamatosan bent volt az öltözőben.

Dárdai úgy határozott, hogy ő németül beszél és adja az utasításait, a játékosok pedig egymást közt majd lefordítják a szavait, és beindul a kommunikáció, erősebb lesz a kohézió. Úgy látja, a francia Lucas Tousart élen jár a nyelvtanulásban, a Lyonból érkezett 23 éves középpályás igyekszik mindenre németül válaszolni. Erre a pályán is szükség van, hogy stabil legyen az alapjátékuk, mert olyan kevés meccs van hátra, és nem szabad hibázniuk. Még nyolc forduló van hátra, a Hertha 24 ponttal a 14. helyen áll, de csak két ponttal gyűjtött többet, mint a 17. helyen álló Bielefeld.

A Hertha sok új játékost igazolt az előző három átigazolási szezonban, miután Lars Windhorst befektető eurómillióit szabadon költhették el. Amikor játékos volt Dárdai, maximum három ember érkezett, az ő beilleszkedésüket a régiek folyamatosan segítették, most ellenben 8-9 új játékos futott be, ami nem könnyítette meg a csapategység kialakulását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!