Meghalt az NBA egyik legnagyobb legendája, aki soha nem nyert bajnoki címet

2021. március 23. – 10:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolcvanhat éves korában meghalt Elgin Baylor, az NBA és a Los Angeles Lakers egykori legendája. Szakértők őt tartják az NBA történetének valaha volt egyik legjobb játékosának, noha soha nem nyert bajnoki címet. Magic Johnson azt írta róla a Twitteren, hogy Baylor volt az NBA első játékosa, aki olyan elképesztő dolgokat művelt a levegőben, amelyeket később Michael Jordantől láthattak a rajongók.

A washingtoni születésű játékost az 1958-as draft első helyén választotta ki a Minneapolis – későbbi Los Angeles – Lakers, ahol 14 szezont húzott le, de egyszer sem tudott bajnoki címet nyerni: összesen nyolc NBA-döntőt veszített el, hétszer a nagy rivális Boston Celtics ellen.

Szerencséje sem volt: térdsérülése miatt az 1971–1972-es szezon elején kénytelen volt visszavonulni, pedig abban az évben a Lakersnek végül sikerült megnyernie a bajnoki címet.

1960-ban az NBA történetében ő volt az első játékos, aki egy meccsen 70 pontot tudott dobni, egészen pontosan 71 pontig jutott a Knicks ellen. Egészen 2006-ig a Lakersnél is rekord volt ez; a helikopterbalesetben meghalt Kobe Bryant döntötte meg, amikor 81 pontot dobott a Toronto Raptors elleni meccsen. Baylor tartja a rekordot a nagydöntőben egy mérkőzésen szerzett pontok számában: 1962-ben a Boston elleni ötödik meccsen 61 pontot dobott. 1958 és 1971 között 11-szer került be az All Star-csapatba, 10-szer választották be az év csapatába. Mezét, a 22-es már korábban visszavonultatta a Lakers, a Staples Centernél pedig saját szobrot kapott.

Visszavonulása után edzőként irányította a New Orleans Jazz csapatát, majd a Los Angeles Clippers általános igazgatója lett, 22 évig töltötte be ezt a posztot. A sportági Hírességek Csarnokába 1980-ban került be, az NBA történetének 50 legjobb játékosa között is szerepel a neve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!