Varga Roland visszatérhet a válogatottba, Géresi bemutatkozhat

2021. március 11. – 13:47

frissítve

Varga Roland visszatérhet a válogatottba, Géresi bemutatkozhat
Varga Roland az Uruguay elleni meccsen szerepelt legutóbb a csapatban – Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

Másolás

Vágólapra másolva

Marco Rossi szövetségi kapitány 26 fős keretet hirdetett a magyar labdarúgó-válogatott márciusi világbajnoki selejtezőmérkőzéseire.

A behívott játékosok között hosszú idő után újra ott van a télen a Ferencvárostól az MTK-hoz igazolt Varga Roland, valamint először kapott meghívót a Puskás Akadémia két futballistája, a támadó Géresi Krisztián és a kapus Tóth Balázs.

„Ha csak valaki kiugró teljesítménnyel nem hívja fel magára a figyelmet, akkor nincs értelme változtatni az őszi csapaton. Szoboszlai Dominik és Könyves Norbert sérült, Gyurcsó Ádám pedig jelenleg keveset játszik klubcsapatában, ezért rájuk ezúttal nem számíthatok”

– mondta a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának a kapitány.

Varga Roland szerinte nagyon jól járt a klubváltással – 2019. novemberben, Uruguay ellen játszott legutóbb a nemzeti csapatban –, rengeteget játszik és sok gólt lő, kitűnő formában van.

Ugyanez elmondható Géresi Krisztiánról is, aki olyan képességekkel rendelkezik, amilyenekre szüksége van. Ő sincs csúcsformában, de bízik benne, hogy a meghívó újabb lökést ad neki ennek eléréséhez.

„Tóth Balázs a sérüléssel bajlódó Kovácsik Ádám hiánya miatt, valamint jó teljesítményének köszönhetően kap lehetőséget, az egyik legjobb fiatal kapus az országban” – fogalmazott Rossi.

A kéztöréssel bajlódó Willi Orbán a Liverpool elleni szerdai BL-meccset kihagyta, de a bajnokságban egy speciális sínnel várhatóan már játszhat, és biztosan bevethető lesz a lengyelek ellen, az a meccs az egész sorozatra jelentős kihatással lehet, egy győzelem sokat jelenthetne a Nemzetek Ligája 16 legjobb csapata közé novemberben feljutó magyaroknak.

Március 25-én a Puskás Arénában fogadjuk Lengyelországot, majd három nappal később San Marino, március utolsó napján pedig Andorra vendége lesz a válogatott.

„Lengyelország ellen fontos lenne a három pont megszerzése, de akár egy ponttal is elégedett lennék. Képtelen vagyok döntetlenre felkészíteni a válogatottat, mindig a győzelem a cél, azonban alakulhat úgy az összecsapás, hogy védekezésre kényszerülünk”

– magyarázta Rossi.

A magyar labdarúgó-válogatott kerete:

  • Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia FC)
  • Védők: Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig)
  • Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Parizan Beograd), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros)
  • Támadók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!