Liu Shaolin és a testvére, Shaoang tarolt a rövid pályás gyorskorcsolya vb-n

2021. március 7. – 16:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Liu Shaolin Sándor arany-, Liu Shaoang ezüstérmet nyert vasárnap 1000 méteren a rövidpályás-gyorskorcsolyázók világbajnokságán, a hollandiai Dordrechtben, jelentette az MTI. A szuperdöntőben fordított lett a sorrend.

A Ferencváros 25 éves versenyzője pályafutása második világbajnoki címét szerezte: 2016-ban 500 méteren nyert. A 22 esztendős öccse pedig másodszor állhat dobogóra ezen a vb-n, miután szombaton ő győzött a legrövidebb távon. Liu Shaolin egy tizeddel előzte meg az öccsét.

Az olimpiai bajnok magyar testvérpár mögött az olasz Pietro Sighel lett a harmadik.

A 3 ezer méteres szuperdöntőben Liu Shaoang nyert 60 ponttal, bátyja 55 ponttal végzett mögötte. Ebben a fináléban kisebb káosz alakult ki, teljesen szétszakadt a mezőny, Shaolin hibázott, egy körrel kevesebbet ment, mint amennyit teljesítenie kellett volna, így adta át testvérének a végső győzelmet. Sokáig nem búslakodott, mert legalább családban maradt az első hely. Ebben a számban még nem született magyar aranyérem.

A váltóban a magyar válogatott elcsúszott, így a harmadik aranyérem elmaradt, Hollandia győzött. Mivel azonban az ezüstérmes oroszokat kizárták, a második hellyel zárt a csapat, Magyarország pedig története legsikeresebb világbajnokságát zárta összesen hat éremmel. A teljes képhez hozzátartozik a sportág két ázsiai nagyhatalma: Kína és Dél-Korea távolmaradt az eseménytől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!