Pep Guardiola újabb rekordja: megvan a 21. győzelem zsinórban

2021. március 2. – 23:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2020. december 15-én a West Bromwich Albionnal játszott hazai pályán 1-1-es döntetlent a Manchester City, amelyik akkor a bajnokság kilencedik helyén állt. Azóta eltelt 77 nap, a City azóta nem veszített pontot, és mind a 21 meccsét megnyerte, ilyen hosszú sorozatot még egyetlen más klub sem épített Angliában, az Arsenal leragadt 14-nél. A 21 sikerből a tizenötöt a bajnokságban mutat fel a City.

Kedd este a Wolverhamptont úgy győzte le Pep Guardiola csapata (4-1), hogy az első félidőben a vendégcsapat nem ért a labdához a tizenhatoson belül. A City egy öngóllal szerzett vezetést, videózás után elvették egy gólját még az első félidőben. A Wolves egyenlített a fordulás után, de ennél többre nem futotta az erejéből, a 80. perc után három gólt kaptak. Teljesen más sebességfokozatban futballozott ekkor a két csapat.

A negyedik gól előtt a török Ilkay Gündogan vállalkozott lövésre, aki a topligák egyik legjobb formában lévő játékosa, a kipattanót Gabriel Jesus értékesítette. A brazil csatárnak ez volt a második gólja a találkozón.

A menetelés legfontosabb adatai:

  • 27 forduló után 65 ponttal állnak a bajnokság élén, 15 pontot vernek a Manchester Unitedre.
  • A Ligakupában döntőt játszhatnak a Mourinho vezette Tottenhammel szemben, pikáns meccs lesz, Spanyolországban összecsaptak jó néhányszor, novemberben Mourinho győzött. Az a City utolsó veresége.
  • Az FA-Kupában bejutottak a legjobb nyolc közé, az Everton vár rájuk.
  • A City legyőzte a Gladbachot a Bajnokok Ligájában (2-0), jó eséllyel bejutnak a nyolc közé. A BL-ben eddig a négy közé sem jutott be Pep Guardiola az angolokkal, most erre is minden esély megvan.

A katalán szakember egyébként 200. meccsét nyerte a hétvégén, így most értelemszerűen 201. győzelmét ünnepelhette. Nem volt még menedzser, akinek ilyen magas szám 273 meccs alatt összejött. (Pályafutásának ötszázadik sikere volt a hétvégén.)

Ha az öt topligát vesszük, a 21 győzelem a harmadik helyre elegendő, mert a Real Madrid 2014-ben 22-szer nyert egymás után, míg a Bayern tavaly 23 meccsen volt zsinórban sebezhetetlen. Ha nem topligát veszünk, akkor a portugál Benfica 29 csúcsa időtálló, mert 1972-ben állították fel.

A City 46-8-as gólkülönbséggel hozta le a 21 meccset – szórakoztató, improvizatív és rendkívül gyors futballt mutatnak be. Guardiola ebben a szezonban különféle hadrendekben küldte pályára csapatát, a szezon elején, amikor kaptak egy ötöst a Leicestertől, a 4-2-3-1-et alkalmazta. Most egyre inkább a 4-3-3-at favorizálja, Gündogant pedig a középpálya bal oldalán használja.

A City a hétvégén a második helyen álló Uniteddel mérkőzik, akkor már a Real Madrid csúcsa a tét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!