A selejtezőből induló Karacev már elődöntős az Australian Openen

2021. február 16. – 08:51

Másolás

Vágólapra másolva

A selejtezőből indult orosz Aszlan Karacev folytatta szenzációs menetelését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, kedden a bolgár Grigor Dimitrovot is legyőzte, és bejutott a legjobb négy közé – jelentette az MTI.

A világranglistán 114., 27 éves játékos történelmet írt, az 53 éve tartó profi érában ugyanis ő az első férfi, aki pályafutása első Grand Slam-tornáján máris elődöntőbe jutott. A keddi mérkőzés első szettjét még a 18. helyen kiemelt Dimitrov nyerte, Karacev azonban ezután hengerelt, a következő három játszmában mindössze hét játékot engedélyezett riválisának.

  • A végeredmény: 2:6, 6:4, 6:1, 6:2

Jegyzőkönyvhöz hozzátartozik, a bolgárt ápolni kellett, a csípőjét, illetve a hátát fájlalta. Dimitrov a negyeddöntőig szettet sem vesztett, a végső győzelemre is esélyesnek tartották, de véget ért neki a torna. Karacev útjában a bolgár volt a harmadik kiemelt, előtte már kiütötte már a nyolcadik argentin Diego Schwartzmannt a harmadik fordulóban, már azzal a három 6:3-as szettes sikerrel hatalmas meglepetést okozott. Utána a kanadai Auger Aliassime (20. kiemelt) sem tudta feltartóztatni, őt 0:2-ről fordítva verte meg természetesen az ötödik játszmában.

Karacev a döntőbe kerülésért a címvédő szerb Novak Djokovic és a német Alexander Zverev csatájának továbbjutójával találkozik.