Nemcsak edzőjét, sportigazgatóját is menesztette a Honvéd

2021. február 15. – 15:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Budafok ellen a hétvégén elszenvedett 3-2-es vereség Pisont István vezetőedzői állásába került a Honvédnál. A Honvéd a váratlan kudarc után kieső helyre sodródott, és nem könnyű a sorsolása.

Pisontra a klub továbbra is számít, de nem a felnőtt csapat mellett. Pisonttal tavaly megnyerte a Honvéd a Magyar Kupát, de utána Bódog Tamásnak adta át a helyét, aki nem hozta a megfelelő eredményeket, és miután megváltak tőle, ismét Pisontra esett a választásuk.

Hétfőtől viszont Horváth Ferenc az új vezetőedző, aki volt a klub játékosa, de még nem volt az edzője. Bemutatkozásában azt mondta a 32-szeres válogatott játékos, hogy a célok világosak, a bentmaradáshoz viszont sokkal szenvedélyesebb futballra lesz szükségük, és erre fog törekedni.

A sportigazgató, Urbányi István viszont nem marad a klub kötelékében. Urbányi hazatérése előtt a Sporting Kansasnál dolgozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!