Tízmilliókat veszített Babos Tímea azzal, hogy elhagyta a párostársa

2021. február 15. – 11:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sokkolta Babos Tímeát a párostársa, a francia Kristina Mladenovic, amikor közölte vele, hogy az év elején nem szeretne párosban indulni. Az idő rövidsége miatt Babosnak nem sikerült párt találnia, ezért csak egyesben indult az Australian Openen.

Mladenovic sérülésre hivatkozott, miközben egyéniben versenyzett, két fordulót sikerrel is teljesített, a harmadik körben azonban kikapott. Az amerikai Pegula verte, aki meg sem állt a nyolcig, magyar idő szerint hajnalban az ukrán Szvitolinát búcsúztatta három szettben, és még tovább menetelhet.

Babos és Mladenovic címvédők voltak, de 2018-ban is nyertek, 2019-ben elveszítették a döntőt. Ha a korábbi eredményekből, formájukból, tudásukból indulunk ki, azt mondhatjuk, a végső győzelemért idén is harcban lehettek volna.

Nézzük a döntés pénzügyi vonatkozását.

Babos és Mladenovic is 380 ezer ausztrál dollárt kaptak a tavalyi sikerért, ami akkor átszámítva 77 millió forint volt, ez még az adózás előtti pénz. Idén a pénzdíjakat a koronavírus-járvány miatt mérsékelték, a győztes páros tagjai 300 ezret kapnak fejenként. A finálé 170 ezer helyi dollárt jelent ugyancsak fejenként. (Most egy ausztrál dollár 230 forint.)

Babos Tímea és Kristina Mladenovic 2020 őszén együtt ünnepelték a párizsi Roland Garroson elért sikerüket – Fotó: AFP/Anne Christine Poujoulat
Babos Tímea és Kristina Mladenovic 2020 őszén együtt ünnepelték a párizsi Roland Garroson elért sikerüket – Fotó: AFP/Anne Christine Poujoulat

A 27 éves Babos egyesben nyert egy meccset, Mladenovic kettőt. Előbbi 150 ezer dollárral gazdagodott, utóbbi 215 ezerrel. Ha megnyerték volna, akkor Mladenovic is jobban jár, de nem ezt az utat választotta. Mladenovic azt mondta, hogy ez a döntése csak időleges, ezekre a hetekre szól, és majd utána újra egyeztetnek.

A magyar teniszező pályafutása alatt eddig 8 millió amerikai dollár körül keresett, a bevételeinek többségét a párosban elért nagyszerű eredmények tették ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!