A triatlonszövetség elnöke lett a fideszes Szabó Zsolt, aki ellen állítólagos offshore számlák miatt nyomozás folyik

2021. február 9. – 15:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Triatlon Szövetség tisztújító közgyűlésén a tagság nagy többséggel választotta meg új elnöknek Szabó Zsolt Heves megyei országgyűlési képviselőt – írja az MTI.

A hatvani Szabó Zsolt – akinek megbízatása 2024-ig szól – politikusként városi és megyei szinten már korábban is támogatta a sportágat, valamint annak rendezvényeit. Az elnöki posztra Zahorecz Zsolt pályázott még – ellentétben a korábbi elnökkel, Bátorfi Bélával –, míg szakmai alelnöknek Kuttor Csaba is jelölt volt.

Szabó Zsolt korábban azzal került be az országos sajtóba, hogy az akkor éppen a Fidesztől elforduló Magyar Nemzet 2018 márciusában arról írt, hogy a képviselő és államtitkár 1,2 milliárd forintot tart egy belize-i offshore számlán. Szabó reakcióként közölte, Simicska Lajos és a Jobbik lejárató akciójáról van szó, hamisan vádolják, és helyreigazítást kért a laptól. Az ügy miatt ugyanakkor nyomozás indult Szabó ellen.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tavaly nyáron arról érdeklődött az ügyészségnél, hogy áll ez az ügy, mire Polt Péter hivatala közölte vele, hogy határidő nélküli nyomozás folyik Szabó állítólagos offshore számlája miatt, a gyanú nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények.

A 444 észrevette, hogy a Magyar Triatlon Szövetség egyik elnökségi tagja, Zelcsényi Miklós két napja gyakorlatilag arra célozgatott egy Facebook-posztban, hogy a fideszes jelöltet kell támogatni, ha azt akarják, kapjon forrásokat a sportág: „Nem kell messze visszatekinteni a történelembe, láthattuk, hogy jár egy megnyert de mégis elvesztett főváros. Lehet morogni, sarat dobálni és felháborodni, de ha azt szeretnénk, hogy ne csak jó szándék és megújulás legyen hanem pénz is a célokra akkor nem kérdés, hogy kit kell elnöknek megszavazni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!