Másfél-két hónapos kihagyás vár a Real Madrid csapatkapitányára

2021. február 6. – 15:19

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton megoperálják Sergio Ramos térdét, spanyol lapértesülések szerint a Real Madrid labdarúgójának hat-nyolc hetet kell kihagynia. Az MTI emlékeztet arra, a bajnokságban címvédő madridiak – és a válogatott – csapatkapitánya már január közepe óta bajlódott a térdével, amikor a spanyol Szuperkupa elődöntőjében bemelegítés közben megsérült, viszont az Athletic Bilbao elleni mérkőzést ennek ellenére végigjátszotta.

Utána azonban már alkalmatlan volt a játékra, viszont a pihentetés, az egyéni edzésmunka és a kezelések nem vezettek eredményre, fájdalomérzete nem szűnt meg. Bár Ramos a szombati Huesca elleni bajnoki összecsapásra szeretett volna visszatérni, a szerdai edzést nem tudta befejezni, és állapota csütörtökre sem javult.

Miután pénteken sem tudott edzeni, a játékos – a szakmai és az orvosi stábbal közösen – a műtéti beavatkozás mellett döntött.

Így ugyanakkor a csapatkapitány a bajnokságban minden bizonnyal hét mérkőzésről (Huesca, Getafe, Valencia, Real Valladolid, Real Sociedad, Atlético Madrid, Elche) hiányzik majd, de kénytelen lesz kihagyni a Bajnokok Ligájában az Atalanta elleni nyolcaddöntő első, idegenbeli találkozóját is.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!