Felborította a sakktáblát, mert kikapott egy nőtől

A Netflixen futó Vezércsel című (eredeti címen Queen's Gambit) sorozat miatt ismét trendi lett a sakk, rengetegen vettek hatására sakk-készletet vagy kezdtek el aktívan játszani. Az Egyesült Államokban a sorozat megjelenését követő hetekben az átlagosnál 83 százalékkal több sakk-készletet adtak el, a sakkal foglalkozó könyvek eladása 603 százalékkal ugrott meg, a Chess.com oldalon 3,2 millió új felhasználó regisztrált sakkozni a sorozat indulása után. A Vezércsel azért is lett ekkora siker, mert főszereplője, a briliáns sakkjátékos egy fiatal – és egyébként mindenféle mentális problémával küzdő – nő. De miért olyan nagy dolog ez?

A papíron egyenlő esélyek

A sakkot tradicionálisan a férfiak játékának tartják, amit jól mutat, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 2019-es adatai szerint a hivatásos játékosok csupán 10-15 százaléka nő. Minden idők legeredményesebb női sakkozója, Polgár Judit szerint a Vezércsel hatására talán ez megváltozik, több lány kezd el játszani, és a szülők, tanárok is jobban támogatják majd, ha egy lány sakkozni akar.

Bár a szakértők nagyrészt egyetértenek abban, hogy a Vezércsel valósághűen ábrázolja a sakkversenyek hangulatát, egyes kritikusok szerint egy dologban mégis torzít a film, mégpedig abban, hogy a főszereplőt, Beth Harmont kifejezetten biztatják a férfiak, hogy sakkozzon. A való életben ez nagyon nem így van; a nőknek jó adag szexizmussal és rengeteg hátráltató tényezővel kell szembenézniük a sakk világában.

Sabrina Chevannes többszörös brit bajnok és népszerű sakkoktató arról számolt be, hogy a versenyeken mindig azt hitték, hogy valamelyik induló anyja vagy felesége, esetleg kezdő játékos. Jennifer Shahade kétszeres amerikai bajnok, női sakknagymester külön művészeti projektet szentelt azoknak a szexista megjegyzéseknek, amiket ő és más női játékosok kaptak pályafutásuk során: egy hatalmas sakktáblára írták fel a férfiak beszólásait.

A férfiak dominanciája azért érdekes, mert olyan sportágról van szó, ahol elvben a férfiak és a nők egyenlő esélyekkel indulhatnak. Ezért is rendeznek vegyes versenyeket, illetve nők is küzdhetnek a férfi világbajnoki címért.

A számok azonban nem éppen egyenlő esélyekről tanúskodnak:

• Mindössze 37 női nagymester van a világon, szemben az 1638 férfi nagymesterrel.
• A sakk világbajnokság 134 éves történetében még sosem nyert nő.
• A világ jelenlegi 100 legjobb sakkozója között mindössze egy nőt találni, a kínai Hou Ji-fant, és a legjobb 500 között is csak hetet.
• Polgár Juditon kívül egyedül Hou Ji-fan tudott valaha bekerülni nőként a legjobb 100 sakkozó közé.
• Közte és a világranglistát vezető Magnus Carlsen között több mint 200 Élő-pont különbség van, ami meglehetősen soknak számít. (A sakkozók játékerejének megállapítására és rangsorolására az egymás elleni eredményeken alapuló, Élő Árpád matematikus által kidolgozott pontrendszert használják.)

A nők butábbak, és küzdeni sem tudnak

A férfi sakkozók meg is találták a kézenfekvő magyarázatot: egyszerűen okosabb, rátermettebbek, mint a nők. Szintén sokszor hangzik el érvként, hogy a nőkből hiányzik a gyilkos ösztön, túl érzékenyek, érzelmileg labilisek. Amikor Bobby Fischer arról beszélt egy 1962-es interjúban, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valakiből világbajnok legyen, azt mondta: a sakk nem való a nőknek, egyszerűen nem elég okosak hozzá. A szükséges képességek között a jó memóriát, a kreativitást, a jó emberismeretet és a logikus gondolkodást említette Fischer. Csupa olyan dolog, ami eredendően nincs meg a nőkben, nem igaz? A riporter vissza is kérdezett, hogy akkor nőgyűlölőnek tartja-e magát. Fischer nevetgélve azt válaszolta, hogy nem, de ha sakkról van szó, akkor tartja nem a nőket sokra, maradjanak csak a házimunkánál. Aztán hozzátette, hogy főzni sem tudnak igazán, majd finoman arra célzott, hogy tulajdonképpen csak a szexre jók.

Egy másik világhírű sakkmester, Garri Kaszparov sem volt jó véleménnyel a női sakkozókról. Még 1989-ben azt mondta: szerinte a sakk a küzdelemről szól, és ebben a nők gyengék, esélyük sem lehet férfi ellenféllel szemben. Azzal is érvelt, hogy sakk a sport, a művészet és a tudomány keveréke, és ezeken a területeken mind a férfiak dominálnak. Rossznak tartotta a férfiak és a nők folyamatos összehasonlítgatását és az egyenlősdit. Később kénytelen volt legalább egy kicsit felülírni a női sakkozókról alkotott véleményét, miután 2002-ben Polgár Judit legyőzte.

Ha azt gondolnánk, hogy ez a felfogás már a múlté, érdemes felidézni, mit mondott 2015-ben az egyik legjobb brit sakknagymester, a FIDE jelenlegi alelnöke, Nigel Short. Short a férfiak és a nők agyának felépítésbeli különbségeivel magyarázta, hogy a legmagasabb szinten miért teljesítenek jobban a férfiak.

„Miért kéne ugyanúgy működnünk? Nekem nem okoz problémát elfogadni, hogy a feleségem érzelmi intelligenciája magasabb. Ahogyan neki sem kínos megkérnie engem, hogy álljak ki a kocsival a garázsból. Egyikünk sem jobb a másiknál, csak más képességeink vannak. Csodás lenne, ha minél több nő játszana a legmagasabb szinten, de talán az egyenlőtlenségen való rágódás helyett jobb lenne, ha méltósággal elfogadnák tényként, hogy a férfiak más képességekkel rendelkeznek, és ezért jobbak a sakkban.”

(Egyébként akárcsak Kaszparovot, Polgár Judit Nigel Shortot is legyőzte, nem is egyszer.)

De nem csak a férfiak tették magukévá a nézetet, miszerint a nők természetszerűleg rosszabb sakkjátékosok. Az indiai Koneru Humpy, a világ harmadik legjobb női sakkozója is arról beszélt nemrég, hogy a férfiak bizonyítottan jobbak a sakkban.

Torzít a statisztika

Annak magyarázata, hogy miért van ekkora különbség a női és a férfi sakkozók eredményessége között, összetettebb annál, mint hogy a férfiak okosabbak és a nőkből hiányzik a harci szellem. Számos kutatás bizonyította korábban, köztük ez is, hogy nincs különbség a nők és a férfiak intellektuális képességei között, legfeljebb annyi, hogy a férfiaknál nagyobb a szórás, vagyis több, az átlagnál kiemelkedően okosabb, illetve butább embert találni közöttük. (Ez egyébként máris egy részmagyarázat arra, hogy a csúcson miért több a férfi sakkozó.)

De akkor mi a helyzet a világranglistán elfoglalt helyezésekkel és az elért Élő-pontszámokkal? Az adatok torzítanak: már az, hogy a profi játékosok csupán 10-15 százaléka nő, döntően befolyásolja, hányan érhetnek oda a legjobbak közé. A New York University professzora, Wei Ji Ma egy egyszerű kísérlettel mutatja be, miért: ha 12 embert véletlenszerűen két csoportra osztunk úgy, hogy egyikben tízen, a másikban pedig ketten legyenek, majd szintén véletlenszerűen egy 1 és 100 közötti számok rendelünk hozzájuk, és ezt megismételjük nagyon sokszor, azt fogjuk kapni, hogy a nagyobb létszámú csoportban a legmagasabb kiosztott számok átlaga 91,4 lesz, míg a kisebben csak 67,2. Kizárólag azért, mert a létszámból fakadóan nagyobb eséllyel kaptak magas számokat.

Vagyis akkor tudjuk reálisabban megítélni a női játékosok teljesítményét, ha nem a legjobb férfi sakkozókhoz viszonyítjuk pontszámaikat, hanem az átlagokat nézzük. (Átlagosan hány Élő-pontot szerez egy férfi játékos, és hányat egy női.) Wei Ji Ma az indiai sakkozókon tesztelte a módszert, és azt kapta, hogy valójában a nők kicsivel még jobban is teljesítettek a férfiaknál az átlagos elért pontszámokat tekintve. Miközben a legjobb 20 játékos között egyetlen nő volt, az előbb említett Koneru Humpy. Ami egyébként megfelelt annak, hogy pusztán létszámuk alapján, arányosan hány nőnek kellene a legjobb 20 játékos között lennie a matek szerint. Wei Ji Ma szerint ez azt mutatja, hogy a legjobb női sakkozók valójában felülteljesítenek magukhoz képest.

Csakhogy egy hasonló elven alapuló másik vizsgálat szerint a legtöbb országban a férfi és női sakkozók számának különbsége önmagában nem magyarázza az pontszámbeli különbségeket, az átlagot tekintve is jobban szerepelnek a férfiak – vagyis India tűnik a kivételnek.

A férfiak terepe a hadvezéresdi

Ettől még természetesen igaz az, hogy nagyobb merítésből könnyebben kerül ki több tehetség. Nagyságrendekkel kevesebb lány kezd el sakkozni, mint fiú, és idővel közülük is sokan lemorzsolódnak, többek között azért, mert nem kapnak elég támogatást környezetüktől.

Hogy ez így alakul, annak társadalmi és kulturális okai is vannak. Hadas Miklós szociológus, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolájának vezetője a Qubitnak arról beszélt, hogy a sakk végső soron egy harci játék, ahol az ellenfél legyőzése, megsemmisítése a célja. A társadalmi elvárások és a történelmi hagyományok miatt a stratégiai gondolkodás képességét és a hadvezéri szerepet még mindig inkább a férfiakhoz kötik, nem is nagyon találni a történelemben számottevő női hadvezért.

Tovább erősítheti a nemi sztereotípiákat, hogy milyen játékokat kapnak a gyerekek: a lányok babát, a fiúk játékkatonát. Erre utalt egy alkalommal Eva Repková, a Nemzetközi Sakkszövetség női sakkal foglalkozó bizottságának elnöke is. Az interjúban azt fejtegette, hogy a sakkal szemben a zenehallgatás vagy a kertészkedés sokkal inkább magától értetődő választás egy nő számára, akárcsak a kislányoknak a babázás. Erre szokták ellenérvként felhozni Polgár Juditot, mondván: kitartó, kemény munkával egy lányból is lehet kiemelkedően sikeres sakkozó. Repková szerint azért fals vele példálózni, mert nála, akárcsak a nővéreinél, valójában az apja döntése volt, hogy sakkozzon.

Mindez kicsit hasonlít ahhoz a problémához, hogy miért van kevés annyira női kutató a természet- és műszaki tudományok területén: a közgondolkodás a tudományt és annak művelését, illetve úgy általában a racionális gondolkodást hagyományosan a férfiakhoz társítja. Így már az iskolában is kisebb eséllyel merül fel, hogy a lányokat komolyabban érdekelheti a fizika, a matematika vagy az informatika.

Az is megfigyelhető, hogy azokon a tudományos területeken (például a fizika, vagy a filozófia), ahol az általános vélekedés szerint a velünk született képességek, a tehetség, és nem a befektetett munka számít igazán, ott kevesebb nőt találunk. Ez a sakkra is igaz, ahol kiemelkedően erős a zsenikultusz.

Ennek gyökerei már gyerekkorban kimutathatók. Egy 2017-es kutatás szerint az amerikai kislányok úgy szocializálódnak, hogy már 6 évesen inkább a fiúkról feltételezik, hogy okosak, ezért később kerülik az olyan tevékenységeket, amiről azt mondják, hogy az okosoknak való. És ezzel megint elérkeztünk oda, hogy miért van kevesebb kimagasló női sakkozó.

Bepánikolnak, hogy kikaphatnak egy nőtől

Vajda Szidónia nemzetközi mester, női nemzetközi nagymester, felnőtt női magyar bajnok és hatszoros sakkolimpikon szerint szó sincs arról, hogy a nők sakktudása elmaradna a férfiakétól, vagy hogy butábbak lennének. Egy partiban bárkit le tudnak győzni, neki is sikerült már legyőznie erősebbnek tartott férfi játékost. Mégis rengeteg olyan tényező van, ami eltántorítja a nőket a versenyszerű sakktól.

A társadalmi elvárások miatt sokkal nagyobb rajtuk a nyomás, hogy sikeresek legyenek, és bebizonyítsák, hogy a férfiak között is helytállnak. Ezt a lelki terhet pedig nem mindenki tudja kezelni, mondta Vajda Szidónia. Eközben a családjuktól, az edzőktől és a sportági szövetségtől is kevesebb támogatást kapnak, mint férfiak. Van összehasonlítási alapja, mert férfi testvérei szintén sakkoznak. A nőkkel szemben más a mérce, azt sugallják nekik: elégedjenek meg azzal, hogy saját mezőnyükben sikeresek lehetnek, ne is akarjanak ennél többet.

A versenyrendszer is tükrözi ezt a felfogást: kevesebb Élő-pontszám szükséges a női nagymesteri cím megszerzéséhez, mint a férfi nemzetközi címhez. Ez sem arra ösztönzi a női játékosokat, hogy minél többet hozzanak ki magukból. Polgár Juditnak meggyőződése, hogy nő létére azért jutott be a legjobbak közé, mert a férfi világbajnoki címet tűzte ki célul.

Viszont ha nem lenne külön női sakk és külön női világbajnokság, akkor még kevesebb nő játszana, mondta Vajda Szidónia. Tehát bizonyos szempontból vannak haszna a megkülönböztetésnek. Magyarországon körülbelül tíz nő játszik hivatásos vagy félhivatásos szinten, a férfiaknál ez a szám jóval magasabb, valahol 100 és 1000 között mozog.

A közeg is sokszor ellenséges a nőkkel szemben; a férfiak még mindig gyakran lenézik a női sakkozókat, sértőnek találják, ha nőtől kapnak ki (ez az a jelenség, ami a Vezércsel sorozatban szinte egyáltalán nem jelent meg). Van, aki viszont bepánikol attól, hogy legyőzheti egy nő. Vajda Szidóniával is előfordult, hogy férfi ellenfele dühében felborította a sakktáblát, vagy nem fogott vele kezet a játszma végén. A korábbi világbajnok, az indiai Viswanathan Anand egyszerűen kirohant a versenyről, miután döntetlenre végzett ellene. Polgár Judit is számolt már be hasonló esetekről.

Mindent fel kell adnia egy nőnek, hogy férfi világbajnok legyen

Más okai is vannak, hogy miért nem találunk több nőt a legjobbak között. Egyre kevesebb a jól fizető, meghívásos verseny, ahol Élő-pontokat gyűjthetnek, emiatt lassabban tudnak előrelépni a világranglistán. Másrészt a nők legtöbbször egymás ellen versenyeznek, ami azért hátrány, mert a női játékosok alacsonyabb Élő-pontszámmal rendelkeznek, vagyis egy-egy győzelemmel kevesebb pontot tudnak szerezni a másiktól, mint a férfiak, magyarázta a játékos. Emiatt eléggé behatárolt, hogy meddig juthat el egy női sakkozó a világranglistán. A korlátozott versenyzési lehetőségek miatt a nők kevésbé tudnak megélni a sakkból, a női versenyek eleve nem fizetnek olyan jól, mint a férfi tornák. Indulhatnak persze férfi versenyeken is, ezeknek a költsége azonban igen magas, és kevés esélyük van arra, hogy pénzdíjat nyerjenek a férfi mezőnyben.

Mindezeket figyelembe véve Vajda Szidónia szerint nem kell azon csodálkozni, hogy kevés nő szenteli egész életét a sakknak, és a legtöbben idővel fel is hagynak a versenyzéssel (az említett Hou Ji-fan sem játszik rendszeresen már egy ideje). A gyerekvállalás is behatárolja egy női játékos karrierjét, a férfiak ebből a szempontból is könnyebb helyzetben vannak, mondta. Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer majd több száz olyan női játékos lesz, aki hajlandó mindent feladni azért, hogy férfi világbajnok legyen – és a nagy számok törvénye alapján közülük kikerülhet az az egy, akinek sikerül is.