A csúnya vereség is belefért a spanyoloktól a kézi-vb-n, a franciák jönnek az elődöntőért

2021. január 25. – 20:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öt győzelem után kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokságon. A továbbjutás így sem forgott veszélyben.

Kényelmes helyzetben várta az utolsó középdöntős mérkőzését a magyar férfi kézilabda-válogatott az egyiptomi világbajnokságon, mert már bejutott a legjobb nyolc közé, ahogy a spanyolok is. A magyar szakmai stáb úgy döntött, hogy emiatt pihenteti Lékai Mátét, Mikler Rolandot, Bánhidi Bencét és a torna előtt honosított Pedrót. A lengyelek ellen nyolc gólt szerző Lékai szinte végig a pályán volt szombat este, ráfért a pihenés. Balogh Zsolt, Borbély Ádám, Győri Mátyás és Hanusz Egon kapott lehetőséget.

A tét annyi volt, ha pontot szerzünk, akkor a csoport első helyén végzünk és a norvégokkal csaphatunk össze már az elődöntőért. Ha a spanyolok nyernek, akkor a franciákkal találkozunk, és utazni kell.

A spanyolok nagyszerűen kezdték a meccset, 7-2-re elléptek, mert lecsaptak a hibáinkra, Székely Márton pedig ugyan beleért a lövéseikbe, pechesen átcsorgott rajta a labda a kapuba. Egy kiállításnál levitték a kapusukat, de siettették a játékot, és mivel eladták a labdákat, be lehetett venni az üres kaput. Ezt Győri, Topics és Sunajko is megtette, így sikerült egyenlíteni. (7-7)

A spanyolok azonban nem zavarodtak össze, remekül használták ki a magyar védelem hibáit, a szélső befutásoknál, a beálló megjátszásánál a védelem nem zárt kellően. Perez de Vargas a kapuban támogatást adott a védelemnek, és megalapozta a gyors indításokat, amiket könyörtelenül értékesítettek is. Guardiola lőtte az első félidő végén a 21. spanyol gólt, Balogh Zsolt pedig a 14. magyart.

Balogh Zsolt küzdött, de nem volt esély szoros meccsre sem – Fotó: AFP/Anne Christine Poujoulat

A pihentetett játékosok mellett Sipos, Máthé és Bodó sem került a pályára az első félidőben. A második félidőre Máté és Bodó beszállt, de ők sem tudták szorossá tenni a meccset. Bodó például ötször próbálkozott – egyszer sem járt sikerrel. A spanyolok lazán, szellemesen érték el góljaikat, és a 42. percre kialakították a tízgólos különbséget. (26-16)

A támadásban nem volt sok elképzelés, ráadásul Perez de Vargas pontosan olvasta a lövéseket, általában ott állt, ahová a labdák mentek. Két újabb bekapott gól után Gulyás István időt kért, és azt mondta, emeljék fel a fejüket, és küzdjenek. Menjenek be a résekbe, ne engedjék el a meccset.

13 góltalan perc után Ancsin végre betalált, de már csak azért lehetett küzdeni, hogy 10 alatt megússzuk a verést. Egy emberelőnynél sikerült két üres kapus gólt lőni, így legalább ez a feladat sikerült. 36-28-ra nyertek a spanyolok.

Szerdán a veretlen franciák jönnek 20.30-tól, már az elődöntő a tét. A franciáknál hiányzik a legnagyobb sztár, Nikola Karabatic, az egyik kapusuk, Pardin súlyosan megsérült, és hazautazott, de Genty vagy Gerard tudják pótolni őt.

„Kevés dolgot valósítottuk meg abból, amit megbeszéltünk, ilyen gyermeteg hibákat pedig nem lehet elkövetni” – mondta önkritikusan az M4 Sportnak Balogh Zsolt a találkozó után. Győri Mátyás arról beszélt, semmi okuk sincs arra, hogy lógassák az orrukat. Gulyás István kapitány szerint nem kell elmarasztalni a csapatot, nem kell rendet tenni a fejekben. Az időkérésnél szerinte egy kicsit szégyellték is magukat a játékosok.

  • Spanyolország–Magyarország 36-28 (21-14)
  • lövések/gólok: 48/36, illetve 53/28
  • Magyarország: Székely – Hanusz 1, Ancsin 4, Rosta 2, Topic 1, Szita 2, Sunajko 4, cserék: Balogh Zs. 5, Győri 5, Nagy B. 2, Hornyák 1, Borbély, Máthé 1, Bodó, Bóka, szövetségi kapitány: Gulyás István