Kijutott az olimpiára a női vízilabda-válogatott

2021. január 23. – 21:26

Másolás

Vágólapra másolva

Triesztben rendezték a női vízilabda olimpiai selejtezőjét, amin a magyar válogatott a házigazda olaszokat legyőzve bejutott a fináléba, ami azt jelenti, hogy ott lehet a tokiói olimpián. 2004 óta mindig ott van a csapat.

A mieink remekül kezdtek, pillanatok alatt elléptek 3-0-ra, Szilágyi Dorottya szélsőgóljával és Keszthelyi Rita duplájával. A kapuban Magyari Alda megfogott egy büntetőt, egy másikat pedig a kapufára lőttek az első félidőben az olaszok. Az 5-1-es magyar vezetés után felzárkóztak az olaszok, 7-6-nál volt a legszorosabb a meccs.

Akkor Szilágyi tökéletesen lőtte a labdát a bal felsőbe emberelőnyből, majd labdát szerzett, és a megúszás után Keszthelyi Rita 9-6-ra módosította az állást a harmadik negyed közepén.

A negyedik negyed elején 10-7 lett Keszthelyi újabb pontos lövésével, onnan már csak türelmesen és koncentráltan kellett játszani, és megnyerni ezt a rendkívül fontos meccset. Ez pedig sikerült, a 12. magyar gólt Illés lőtte, Keszthelyi Rita pattintása után már nem kellett izgulni. Keszthelyi a mezőny legjobbja volt. A 13-10-es végeredményt az olaszok állították be.

A hollandok elleni döntőt vasárnap rendezik, hogy a tornát melyik nemzet nyeri, a presztízsen kívül nincs jelentősége. A görögöket 7-4-re legyőző hollandok is készülhetnek az olimpiára.

  • Magyarország-Olaszország 13-10 (3-1, 2-2, 4-4, 4-3)
    a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Szilágyi, Illés 2-2, Szücs, Parkes, Leimeter 1-1