A koronavírus miatt nem maradt elég kézise a Zöld-foki-szigeteknek, visszaléptek a vb-től

2021. január 18. – 15:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kézilabda-válogatott ellen még ki tudott állni pénteken a Zöld-foki-szigetek csapata az Egyiptomban zajló férfi világbajnokságon, vasárnap a németek ellen azonban már nem maradt tíz egészséges játékosuk. Hétfőn pedig azt tudatták a nemzetközi szövetséggel (IHF), hogy visszalépnek, nem állnak ki kedden Uruguay ellen. A mieink elleni meccs eredményét megsemmisítették, 10-0-t írnak a jegyzőkönyvbe.

A csapatot már az elutazás előtt vizsgálták, és hat játékosnál mutatták ki a koronavírust. A helyszínen újabb négy játékos tesztje lett pozitív. Feltehetően újabb játékosok betegedtek meg, ezért jelentették be hazautazásukat.

A magyarok ellen még tudtak játszani, utána már nem maradt elegen a zöld-fokiak – Fotó: AFP/Anne Christine Poujoulat
A magyarok ellen még tudtak játszani, utána már nem maradt elegen a zöld-fokiak – Fotó: AFP/Anne Christine Poujoulat

Csak remélni lehet, hogy valamennyi magyar egészséges marad, és nem kapta el egyik játékos sem a vírust. Eddig nem jött hír arról, hogy bárkinek is pozitív lenne a tesztje. A Gulyás István vezette szakmai stáb eleve úgy küldte pályára a magyar játékosokat, hogy azok legyenek többet a pályán, akik már elkapták a vírust tavaly. A mieink kedden a németekkel találkoznak, az a tét, hány ponttal megyünk tovább.

A tornától még a nyitány előtt a fertőzések magas száma miatt visszalépett Csehország és az Egyesült Államok is. A legjobb német játékosok lemondták a tornát, el sem utaztak Afrikába.

Uruguay 10-0-s különbséggel megkapta a keddi meccs két pontját, így folytathatja a középdöntőben, ami várhatóan nekik is büntetés, mert így újabb nagy verésnek elé néznek, hiszen várhatóan a spanyolokkal, lengyelekkel kell megmérkőzniük. A németek 43-14-re, a mieink 44-18-ra verték őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!