Szalai Attila aláírt a Fenerbahcéhoz, Özil szerződtetése is célegyenesben

2021. január 18. – 08:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este jelentette be hivatalos honlapján a török bajnokság második helyén álló Fenerbahce, hogy négy és fél évre szerződtette a magyar válogatott balhátvédjét, Szalai Attilát. A játékos 16 évesen került a Rapid Wienhez, onnan Mezőkövesden keresztül vezetett az útja a ciprusi Apollonhoz, ahol negyven meccset játszott. A válogatott kulcsembere lett a tavaly őszi nagy meneteléskor.

A Fener 2,3 millió eurót fizetett érte, bár ezt egyelőre nem erősítették meg, az viszont biztos, hogy a vételárból a Mezőkövesdnek is jár, a hírek szerint 400 ezer euró.

A 22 éves védő mellett a német világbajnok, Mesut Özil is a klub játékosa lesz. Özil ebben a szezonban nem játszott az Arsenalban, őt ingyen szerezték meg a törökök, a hivatalos aláírás még nem történt meg, de az irányító már Fener-sállal érkezett meg a török fővárosba vasárnap. A Fener hétfő este az Ankaragücüt fogadja, és ha nyer, pontszámban utoléri az éllovas Besiktast.

Sok magyar megfordult már Törökországban, Tőzsér Dánielt a Galatasaray szerződtette, de nem játszott, Szalai túltehet rajta. Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Koman Vladimir (Adanaspor), Feczesin Róbert (Adanaspor) vagy Kabát Péter (Denizli) folyamatosan játszott, de az ő klubjaik nem érik el a topcsapatok szintjét. A válogatottból jelenleg Varga Kevin játszik a török ligában, ő a Kasimpasa játékosa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!