Michael Jordan több millió forintnyi kártérítést kapott egy kínai cégtől, aminek a neve lefordítva Jordant jelent

2021. január 7. – 20:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Michael Jordannek 46 ezer dollárt ítélt meg a bíróság „érzelmi károkra” hivatkozva. Jordan egy kínai sportruházati céggel szemben indított évekkel ezelőtt pert, írja a CBS.

A kosárlabdázó azt kifogásolta, hogy a kínai sportruházati cég neve Qiaodan, ami azt jelenti, hogy Jordan

A sportoló azért indított pert, mert szerinte a kínai cég visszaélt a nevével. A bíróság a javára ítélt, ezért a Qiaodannak ki kell fizetnie az úgynevezett „érzelmi károkat”, illetve a jogi költségeket is. A cégnek emellett 7600 dollárt kell jogi költségekre kifizetnie, így összesen 53 600 dollárra (több mint 15 millió forint) jön ki a per elbukása. A bíróság megállapítása szerint a „Qiaodan” név használata évtizedekig megtévesztette a vásárlókat.

A bíróság emellett nyilvános bocsánatkérésre kérte fel a céget, aminek jeleznie kell a vásárlók felé, hogy nincs közük Michael Jordanhez. A Qiaodannak számos bejegyzett védjegye van a névhez kapcsolódóan, és mivel a védjegyeket Kínában csak öt évig lehet vitatni, ezért a bíróság nem tudta elrendelni az annál régebbre nyúló védjegyek eltörlését, így a név használatától sem tudta teljesen eltiltani a Qiaodant.

A cég azzal védekezett, hogy a Jordan egy általános nyugati vezetéknév, de a bírósági döntés szerint szándékos félrevezetés állt a névválasztás mögött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!