Későbbre halaszthatják a szezonnyitó F1-es Ausztrál Nagydíjat

2021. január 4. – 15:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Autosport információi szerint a szigorú beutazási szabályok miatt későbbre halaszthatják a hagyományosan a szezonnyitó versenynek számító F1-es Ausztrál Nagydíjat, amit a versenynaptár szerint március 21-én rendeznének.

Az ausztrál járványügyi előírások szerint ugyanis 14 napos kötelező karantén vár arra, aki az ország területére lép. Emiatt például az év első tenisz Grand Slam-tornáját, az Australian Opent a megszokott januári végi időpont helyett február 8. és 21. között rendezik majd. Ausztráliában 279 aktív esetet tartanak nyilván, eddig 909-an haltak meg a koronavírus következtében.

Ha tényleg halasztásra kerül sor, a Bahreini Nagydíj ugorhat be Ausztrália helyére, a versenynaptár jelenlegi állása szerint a közel-keleti futamot március 28-án tartják. Az F1 szóvivője az Autosportnak mindössze annyit közölt, hogy továbbra is úgy terveznek, az idei szezon márciusban el fog kezdődni. A futam szervezői még nem kommentálták az Autosport értesüléseit.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt végül törölni kell az Ausztrál Nagydíjat, néhány órával az első pénteki szabadedzés előtt derült ki, hogy nem lesz verseny. Később további futamokat is töröltek, a szezon végül csak júliusban rajtolt el, alaposan átszabott és lerövidített versenynaptárral. Az 2021-es világbajnokság a tervek szerint 23 futamból áll majd, ami rekord lesz az F1 történetében – már ha összejön.

A helyzetet bonyolítja, hogy tíz csapatból hétnek Nagy-Britanniában van a központja, ami azért probléma, mert a koronavírus új, a korábbinál fertőzőbb variánsa miatt számos ország megtiltotta a beutazást Nagy-Britanniából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!