Korlátozásokat szegtek a Tottenham játékosai, több meccset elhalasztottak a Premier League-ben

2021. január 2. – 16:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közösségi médiában megosztott fényképből derült ki, hogy a koronavírus-járvány miatti angliai intézkedések ellenére együtt töltötte a karácsony estét a Tottenham Hotspur három, és a West Ham United egy játékosa, illetve családjuk, amiért büntetés vár rájuk. A közös fotón Erik Lamela, Sergio Reguilon és Giovani Lo Celso, Manuel Lanzini, és hozzátartozóik ünnepeltek együtt.

A Tottenham közleményében azt írta:

„Rendkívül csalódottak vagyunk, és határozottan elítéljük ezt a fényképet, amely szerint néhány játékosunk a családjával és a barátaival együtt töltötte a karácsony estét. A szabályok egyértelműek, nincsenek kivételek”

Azt is hozzátették, rendszeresen emlékeztetik az összes játékosukat és a dolgozóikat a legújabb protokoll betartására, felelősségre és példamutatásra. Az ügyet a klubon belül kezelik majd.

Ez azért is kritikus pont a csapatnak, mert a koronavírusos esetek miatt ezen héten már három mérkőzést kellett elhalasztani az angol Premier League-ben.

Koronavírusos esetek miatt elhalasztották a vasárnapra tervezett Burnley-Fulham mérkőzést. A Fulham FC szombati közleménye szerint több pozitív eredmény is született a legutóbbi tesztelésen, így a liga engedélyezte a halasztást, a fertőzött játékosokat pedig elkülönítették.

Ezen kívül hétfőn az Everton-Manchester City, szerdán pedig a Tottenham Hotspur-Fulham meccset halasztották el koronavírusos esetek miatt.

José Mourinho, a Tottenham Hotspur edzője szerint szakszerűtlen, hogy ennyire későn derülnek ki az elmaradó meccsek, ugyanis a szerdai Fulham elleni meccs előtt három órával előbb derült csak ki, hogy nem tartják meg a mérkőzést a pozitív esetek miatt.

Azt mondta, a fő probléma a kommunikáció hiánya volt, mert a telefonhívás előtt 24 órával voltak már pletykák és sajtóértesülések a lehetséges pozitív esetekről és a halasztásról, a hivatalos információ viszont túl későn jött. Hozzátette, nem a Fulhamet okolja a kialakult helyzetért, hanem a szervezet működését.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

(MTI,BBC)

(Borítókép: Ian Walton/Pool/Getty Images)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!