Megint megsérült Ibrahimovic, már nem játszhat idén

2020. december 18. – 21:58

Másolás

Vágólapra másolva

Megint megsérült Zlatan Ibrahimovic, idén már nem is játszhat az AC Milanban, írja a sempremilan.com. A 39 éves svéd csatár pénteken szenvedett izomsérülést az egyik edzésen, legalább 10 napot kell kihagynia. A koronavírus-fertőzésen is áteső Ibrahimovic november végén, a Napoli ellen sérült meg először, azóta nem játszott egyetlen meccsen sem.

Az AC Milannak még két meccse lesz 2020-ban, december 20-án a Sassulóval, december 23-án pedig a Lazióval játszanak az olasz bajnokságban. Veszélybe került Ibrahimovic szereplése a Juventus elleni rangadón is, a két csapat január 6-án találkozik a Serie A-ban.

12 forduló után az AC Milan vezeti a bajnokságot, egy ponttal előzik meg a városi rivális Intert, és néggyel a harmadik helyen álló címvédő Juventust. A Milan jó szereplése nagyban köszönhető Ibrahimovic remek formájának, a svéd támadó 10 gólt szerzett eddig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!