Pérez váltja Albont a Red Bullnál

2020. december 18. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Max Verstappen-Sergio Pérez pilótapárossal vág neki a Red Bull a következő Forma-1-es szezonnak. Pérez Alex Albont váltja, aki az elmúlt másfél évben vezetett a bikásoknál. A 2020-as szezonban bajnoki második csapat a közösségi médiában jelentette be a döntést magyar idő szerint pénteken délután háromkor. Albon a csapat tartalék- és tesztversenyzőjeként folytatja.

Péreznek idén járt le a szerződése a Racing Point csapatánál, miután szeptemberben bejelentették, hogy leigazolják a helyére a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt. A Red Bull Racing azután döntött úgy, hogy mentőövet dob a mexikói pilótának, hogy Alex Albon teljesítménye messze elmaradt csapattársáétól, az összetettbeli második helyért harcoló Max Verstappenétől. Albon végül csak a hetedik helyen zárta az idei szezont úgy, hogy csak feleannyi pontot sikerült gyűjtenie, mint Max Verstappennek.

A Red Bull Racing vezetősége a pénteki sajtóközleményben úgy fogalmazott, Albon „fontos tagja” marad a csapatnak, és kulcsfontosságú szerepe lesz a 2022-es autó fejlesztésében. Korábban voltak olyan pletykák is, hogy Pérez érkezése esetén Albon visszakerülhet a Red Bull fiókcsapatához, az Alpha Taurihoz, ahol Forma-1-es karrierjét kezdte, azonban a csapatnál szerdán bejelentették Cunoda Juki (angol átírással Yuki Tsunoda) érkezését, így ott nem maradt számára szabad hely.

Péreznek a 2021-es már a 11. szezonja lesz a száguldó cirkuszban. Karrierjét a Sauber csapatánál kezdte, akikkel második szezonjában két második és egy harmadik helyet szerzett. Teljesítménye annyira meggyőző volt, hogy a McLaren 2013-ban őt szerződtette a Mercedeshez távozó Lewis Hamilton helyére. McLarenes kalandja azonban rövid életűnek bizonyult. Miután egy dobogós helyezést sem sikerült elérnie, egy szezon után távozott a brit alakulattól és a Force India pilótája lett.

A mexikói versenyző a Force Indiánál (2018 óta Racing Point néven versenyeznek) összesen nyolc szezont húzott le. Ez alatt az idő alatt három 3., egy 2. és egy 1. helyezést szerzett. Utóbbit két héttel ezelőtt, utolsó előtti Racing Pointos futamán, a Szahíri Nagydíjon.

Pérez szerződésének aláírásával gyakorlatilag teljessé vált az F1 jövő évi mezőnye. Távozik a Haastól Romain Grosjean és Kevin Magnussen is, valamint Danyiil Kvjat az Alpha Tauritól. Helyükre Mick Schumacher (Michael Schumacher fia), Nyikita Mazepin és a már említett Cunoda Juki érkezik újoncként. Rajtuk kívül pedig visszatér jövőre a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is két év szünet után.