Mindent megnyert a Bayernnel, csak az év edzője szavazást bukta el Hansi Flick

2020. december 18. – 16:02

Másolás

Vágólapra másolva

Bemutatkozó évében, beugróként – szezon közben váltotta Niko Kovacot – mindent megnyert a Bayern Münchennel a német Hansi Flick, csak azt a választást veszítette el, ahol az edzők szavazatait lehetett begyűjteni. A FIFA által kiírt év edzője szavazáson ugyanis a második helyre szorult, Jürgen Klopp mögé. Az ugyancsak német szakvezető meglepődött az első helyén, mert a Liverpoollal ugyan történelmi bajnoki aranyat ért el, a BL-től már a 16 között elköszönt.

Amikor az 55 éves Hansi Flicket az eredményről kérdezték, előbb arról beszélt, mennyire örül Robert Lewandowski és Manul Neuer sikerének, mert mindketten rászolgáltak. A csatár lett a világ legjobb játékosa, Neuer pedig a legjobb kapus.

Hansi Flick mindent megnyert, csak kollégáitól nem kapott trófeát, Fotó: AFP/Alexander Hassenstein
Hansi Flick mindent megnyert, csak kollégáitól nem kapott trófeát, Fotó: AFP/Alexander Hassenstein

„Kissé csalódott vagyok, de sportszerűen tudomásul kell vennem a végeredményt. Ha már beválasztottak a legjobb három közé, természetesen nyerni szerettem volna.

Nem is elsősorban magam miatt, hanem a stábomnak lett volna ez egy nagy elismerés, akik az egész évben kiválóan dolgoztak. Nincs mit tenni, nem kaptuk meg. Klopp és munkatársai ugyanúgy megérdemelték ezt a győzelmet”

kommentálta a Kickernek saját helyezését és Klopp sikerét.

A Bayern pontveszteség nélkül nyerte a Bajnokok Ligáját, ilyenre korábban még nem volt példa, igaz a negyeddöntőn valamint az elődöntőn nem volt visszavágó, egy meccsen dőlt el a továbbjutás. A Bayern a negyeddöntőben 8-2-vel intézte el a Barcelonát.

A tavaly is győztes Klopp és Flick egyaránt 24 szavazatot söpört be, a holtversenyt az döntötte el, hogy több szövetségi kapitány látta jobbnak őt, mint riválisát. A harmadik helyen az argentin Marcelo Bielsa végzett, aki a Leedset feljuttatta az angol élvonalba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!