Szon egészpályás szólógólért kapta a Puskás-díjat

2020. december 17. – 19:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén tizenkettedszer adta át a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat. Két uruguayi jelölt maradt versenyben, a Flamengo csatára, De Arrascaeta a Barcelonából az Atletico szerződő Luis Suarez valamint a dél-koreai Szon Hung Min.

A csütörtök esti FIFA-gálán kiderült, a Tottenham koreai csatára lett a győztes. Szon a saját tizenhatosánál szerzett meg egy kipattanó labdát tavaly decemberben, elindult az ellenfél kapuja felé, és ahogy a videón is látható, a Burnley védői nem tudták megállítani. A meccset a Tottenham nyerte 5-0-ra.

Az edzőknél meglepetés született, mert a német Jürgen Klopp legyőzte a Bayern München edzőjét, Hansi Flicket. Klopp a Liverpoollal megnyerte az angol bajnokságot, Flick ugyan triplázott, de így sem tudott annyi szavazatot gyűjteni, mint riválisa.

Az év legjobb futballistája a lengyel Robert Lewandowski lett, aki Lionel Messit és Cristiano Ronaldót előzte meg. A Bayern csatára először kapta meg ezt az elismerést. A lengyelek március végén érkeznek Budapestre vb-selejtezőre. A nőknél Lucy Bronze, a Manchester City játékosa nyert.