48 évesen meghalt a Topolya edzője, Szabó Zoltán

2020. december 15. – 10:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Története legnagyobb sikerét érte el az előző bajnoki szezonban az újonc vajdasági Topolya, amelyik negyedik lett a szerb bajnokságban, és indulhatott az Európa Ligában. A csapat edzője Szabó Zoltán volt már a másodosztályban is, akinek halálhírét a Szabad Magyar Szó közölte kedden. Szabó 48 évet élt, halálát szívinfarktus okozta.

Szabó Zoltán, a Topolya edzője, Fotó: Szabad Magyar Szó
Szabó Zoltán, a Topolya edzője, Fotó: Szabad Magyar Szó

A Topolya elnöke, Zsemberi János arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy Szabó hétfői koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott, így nem lehet kizárni, hogy a vírusnak köze van az edző halálához. Szabó az Európa Ligában a második körig jutott csapatával augusztusban, a román Steaua ellen egy 6-6-ra végződött meccsen esett ki, a tizenegyeseket a románok lőtték pontosabban.

Az edző 90 mérkőzésen irányította a Topolyát, 54 győzelem mellett 19 döntetlen és 17 vereség volt a mérlege. A téli szünetben volt esélye arra, hogy a Honvéd vezetőedző legyen.

Szabó a Partizan Belgrádban futballozott (1996-2000), a klubbal kétszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes. A jugoszláv B válogatottban is pályára lépett, balhátvéd volt. Testvére, Tibor megfordult játékosként a Ferencvárosban és a Honvédban is.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!