Nettó 50 millió forintra emelte a kormány az olimpiai bajnokok pénzjutalmát

2020. december 9. – 08:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

35-ről 50 millióra forintra növelte a téli vagy nyári olimpiai játékok aranyérmeseinek állami jutalmát a kormány egy, a Magyar Közlönyben kedden megjelent rendelet szerint. A koronavírus-járvány második hulláma alatt kiadott rendelet értelmében az ezüstéremért nettó 35,7 millió forint (korábban 25 millió forint), a bronzért 28,5 millió (eddig 20 millió forint), a negyedik helyezésért 21,5 millió forint (eddig 15) jár, de még a nyolcadik helyezett is kap 2,8 millió forintot, akit idáig 2 millió forinttal jutalmaztak.

Olimpiai versenyszámban elért világbajnoki vagy Európa-bajnoki címért is több jutalmat adnak a jövőben: a világbajnoknak járó korábbi 2 millió forintot 6,2 millió forintra emelik, az Európa-bajnokok pedig az egymillió forintos jutalom helyett 3,7 milliót kapnak.

Az Mfor.hu azt írja, hogy paralimpiai versenyszámok esetében is történt módosítás, ugyanis önálló jutalmazási listát kapnak a nyári és téli paralimpiai játékok legjobbjai. Itt az olimpiai bajnok 17,5 millió forintot kap. Korábban a támogatás összege az olimpiai versenyszám esetén meghatározott összeg 50 százaléka volt, ami alapján 25 millió forint járna a bajnoknak, ám ebben az esetben a régi táblázatnál maradtak.

Közben a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményeknek is szenteltek egy rendeletet: ebben részletesen szabályozzák az idetartozó események körét, a pályázás módját, a támogatás feltételeit is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!