Továbbjutott a női kéziválogatott, de nem visz pontot az Eb-középdöntőbe

2020. december 8. – 22:17

Másolás

Vágólapra másolva

A második félidőben már nem tudta tartani a lépést a hollandokkal a magyar női kézilabda-válogatott, amelyikre a középdöntőben Norvégia, Németország és Románia vár.

A magyar női kézilabda-válogatott úgy lépett pályára a dániai Európa-bajnokság utolsó csoportmeccsén, hogy már tudta: továbbjutott. Egyáltalán nem volt mindegy viszont, hány ponttal folytatja a középdöntőben. A világbajnok hollandoknak vannak hiányzóik a tavalyi vb-aranyérmes csapatból, de még ez sem lehet magyarázat arra, hogy két vereséggel kezdjék a tornát. Most azonban javítottak, amivel életben maradtak, és ha javul a játékuk, akkor bejuthatnak a négy közé is a gyenge kezdésük ellenére. De most még maradjunk a kedd esti meccsnél.

Bíró Blanka kezdett a kapuban, Zácsik Szandra és Klujber Katrin volt a két átlövő, Kovacsics Anikó irányított, Lukács Viktória és Schatzl Nadine a két szélső. A beállóban Tóvízi Petra kapott bizalmat, és az övé lett az első találat. Az ötödik perc végére 3-2 volt, a harmadik gól Zácsiké volt, 10 méterről vágta a kapuba a labdát. A 10. percben van der Heijden gólja alakította a 6-5-ös eredményt, oda.

Malestein öt gólt lőtt a magyar kapuba, Kovacsiccsal harcol a képen Fotó: AFP, Claus Fisker
Malestein öt gólt lőtt a magyar kapuba, Kovacsiccsal harcol a képen Fotó: AFP, Claus Fisker

Az előző világbajnokság gólkirálya, Lois Abbingh sorozatos hibái után a mieink visszavették a vezetést, és az első negyedóra végén már 10-7 volt ide, a hollandok időt kértek. A félidőre majdnem sikerült megtartani ezt a különbséget, 15-13-at mutatott az eredményjelző.

A második félidőt nem kezdte jól a magyar csapat, a 41. percben újra egyenlő lett (19-19), a hollandok egyre harciasabbak lettek, Háfra távoli bombája nagyon kellett, de Dulfer egyenlített, Housheer kapufás találata pedig már 21-20-as holland-vezetést jelentett. A két magyar kapitány, Elek Gábor és Danyi Gábor érezve a holtpontot, időt kért.

Tóvízi Petra beállóból jobbkor nem is pattinthatott volna, Housheer a másik oldalon megint megtalálta a rést a magyar falon. A hollandokban ő tartotta a lelket, az 50. percben 22-24 lett, akkor voltunk az egész meccsen először kétgólos hátrányban. Támadásban kezdett fogyni az ötlet, statikussá, kiismerhetővé vált a játékunk, Zácsik azonban ismét a helyén volt. A túloldalon Nusser észrevette a szellős védekezést, és kihasználta. Az utolsó öt percben Abbingh egy pillanatra magához tért, belőtte az első gólját, és 23-26-ról már nem volt visszaút. A hollandok végül 28-24-re nyertek, és két ponttal mentek tovább.

A középdöntő csoport állása:

  1. 1. Norvégia 4 pont, 2. Horvátország 4, 3. Hollandia 2 pont, Németország 2, 5. Magyarország 0, 6. Románia 0.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!